|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Reggeli hírek
|
London, 1990. október 27. (BBC, kora reggeli híradás)
Az Európai Közösségben újból meghiúsult az a törekvés, amely a mezőgazdasági támogatások csökkentése miatti nézeteltérés elsímítását célozta volna. Luxemburgi találkozójukon az illetékes minisztereknek nem sikerült megállapodniok egy olyan tervezetben, amely a szubvenciók harminc százalékos leszállítását irányozta elő. A jelentések szerint Franciaország és Németország akadályozta meg a döntés meghozatalát, mivel attól tart, hogy gazdálkodói hátrányos helyzetbe kerülnének. A brit mezőgazdasági miniszter a későbbiekben szabotázzsal vádolta a két országot. A BBC diplomáciai tudósítója hangsúlyozza, hogy a szuvenciók körüli vita árnyékot vet a közösség vezetőinek mai Rómában tartandó találkozójára is. Az amerikai mezőgazdasági miniszter arra figyelmeztetett, hogy amennyiben a közösség nem hajlandó jelentős mértékben csökkenteni a mezőgazdasági támogatások mértékét, kereskedelmi háború törhet ki. Amerika a szubvenciók minimum hetvenöt százalékos csökkentését kívánja, ez lenne a feltétele annak, hogy a közösség csatlakozhassék ahhoz az új világkereskedelmi megállapodáshoz, melynek aláírását már több mint száz ország fontolgatja.
Bush elnök arra készül, hogy James Baker külügyminisztert újabb látogatásra küldi Szaud-Arábiába, hogy megvizsgálják az Öböl-menti helyzetet. A Fehér Ház közleménye nem részletezi, hogy a külügyminiszter még mely országokba látogatna el. De annyi valószinűnek látszik a jelentésekből, hogy az utazásra a jövő héten sor kerülhet. A BBC washingtoni tudósítója úgy vélekedik, hogy noha az Egyesült Államok továbbra is diplomáciai megoldásokat keres, Baker külügyminiszter azzal az üzenettel érkezik majd a térségbe, hogy a nemzetközi erők készek a háború megindítására, amennyiben más lehetőséget nem látnak arra, hogy rákényszerítsék Szaddam Huszeint a Kuvaitból történő kivonulásra.
Göncz Árpád köztársasági elnök sürgette, hogy a kormány függessze fel a benzin áremeléseket, amelyek a taxisok és a teherautó söfőrök széleskörű tiltakozó akciójához vezettek Magyarországon. Göncz Árpád rádióban elhangzott nyilatkozatában azt mondotta, hogy a döntés, melynek nyomán az üzemanyagárak csütörtök éjféltől mintegy 70 százalékkal emelkedtek, politikai válságot idézett elő. Javasolta, hogy az áremelést hétfőig ne léptessék érvénybe. S a kormány igyekezzék kompromisszumos megoldásra jutni a közlekedési dolgozókkal. (folyt.)
1990. október 27., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|