|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések
(OS)
|
1990. október 4., csütörtök - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetősége elhatárolja magát a Népszabadságban szeptember 28-án megjelent ,,A legendás vezér csebenhagyta a munkásságot.,, című cikkben megfogalmazottaktól, melyben Czakó Ignác, a MOSZ társaelnöke nyilatkozatot adott közre. A leírtak nem tükrözik a párt hivatalos álláspontját. A párt nevével való visszaélésért (a párt telefaxán adta le a nyilatkozatot) ifj. Czakó Ignáczot felelősségre vonjuk.
X X X
Vasárnap délután öt órakor a Rónay Sándor Művelődési Házban az önkormányzat feladata Miskolcon címmel nagygyűlést tart Demszky Gábor országgyűlési képviselő, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke, Budapest főpolgármester-jelöltje. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a miskolci szabad demokraták.
X X X
A XXII. kerületi szabad demokraták megdöbbenésüket fejezik ki amiatt, hogy október 6-án az aradi vértanúk napján pezsgő- és borfesztivált tartanak Budafokon. Tiltakozunk az ellen, hogy a nemzeti gyásznapon kegyeletsértő vigalmakat rendezzenek.
X X X
Márton Áron gyulafehérvári püspökről emlékezik meg a nevét viselő társaság a nagy püspök halálnak 10. évfordulója alkalmából 1990. október 7-én fél tíz órakor a Ráday Kollégium dísztermében (Budapest IX., Ráday u. 28.). Az Erdélyből érkező előadók: dr. Erőss Lajos katolikus nagyprépost ny. irodaigazgató, Fülöp G. Dénes református lelkipásztor. Mindazokat várjuk, akik vallják, hogy ,,le kell győzni a bizalmatlanságot, mely ma az őszinte törekvéseknek is nagy akadálya,,.
(OS)
1990. október 4., csütörtök 19:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|