|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
DA-indítvány Honecker ellen
|
Berlin, 1990. szeptember 28. péntek (MTI-TUD) - Néhány
nappal a kereszténydemokrata unióval (CDU) tervezett fúzió előtt a
Demokratikus Ébredés (DA) pártja nyilatkozatot tett közzé, amelyben
követeli Erich Honecker és a többi volt NDK-vezető haladéktalan
felelősségre vonását.
A DA főtitkára, Dieter Beyer által aláírt dokumentum, amelyet a pártvezetőség eljuttatott az NSZK elnökéhez, kancellárjához, főügyészéhez, a két német parlament frakcióihoz, rámutat: Honecker és az egykori NSZEP vezetői felelősek az emberi jogok megsértéséért és egyéb bűncselekményekért. A Stasi - az állambiztonsági apparátus - megfigyelő és elnyomó tevékenysége révén a vezető pártfunkcionáriusok lábbal tiporták a civilizált országokban elismert emberi jogokat. Emellett feudális jellegű kiváltságokat élveztek.
A nyilatkozat szerint a ,,nomenklatúra,, tagjait legalább a megyei NSZEP-bizottságok első titkáráig bezárólag kell felelősségre vonni. E szint alatt lehetőséget kell adni az NSZEP egykori funkcionáriusainak arra, hogy magukba szálljanak és jó útra térjenek. +++
1990. szeptember 28., péntek 17:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|