|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Helyzetjelentés Romániáról - 1.folyt.
|
Tekintettel a rég várt és most mégis olyan váratlannak ható eseményekre, amelyek valószínűleg nagy hatást gyakorolnak majd a magyarországi politikai fejleményekre is, a Magyar híradó mai első kiadását a szomszédos országban lezajlottaknak szenteljük. Budapesti tudósítónk, Ara-Kovács Attila, aki maga is Erdélyből menekült át, adásunk idején már úton van szülőföldjére. Most következő helyzetjelentését a határról adta néhány órával ezelőtt: - Már Románia területén voltunk a délelőtt, amikor a nagylaki román határőrök intettek, elég volt nekik messziről látni magyar útleveleinket, hogy azonnal forduljunk vissza. A határ tehát még nem egészen és nem mindenütt szabad. Mondhatnám azt is, a határőrizetet még nem a lakosság ellenőrzi, mint Temesvárt. Most itt mindenkinek az jár a fejében, hogy mikor törik meg végérvényesen az a dühös, de mondhatnám azt is, az a bűnös viszony, amely megakadályozta a romániai katonát, a határőrt, a rendőrt és a tehetetlen közembert, hogy oly hosszú időn át lelkiismeretének és ne józan eszének engedelmekedjék. Ma délt követően Békéscsabán és környékén a helyzet közel sem volt mondható olyan nyugalmasnak, mint még tegnap. A nemzetközi segélyszállítmányok egymás után érkeznek ide. Autónk felmondta a szolgálatot, így jó darabon minket is egy csehszlovák busz fuvarozott el, melyen a háborús helyzetre való tekintettel óriási vöröskereszt díszelgett. Gyógyszert és kötszert szállít Temesvár lakosságának. Itt a délmagyar vidéken is folbojdult minden. Itt is a lakosság gyűjti az élelmet és a gyógyszert, természetesen az erdélyi forradalmi városoknak. Ara-Kovács Attilát halották a magyar-román határról.
1989. december 22., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|