|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kohl tárgyalása az ellenzék vezetőivel
|
München, 1989. december 18. (SZER, Magyar híradó) - A nyugatnémet politikusoknak a múltban nem volt zavartalan viszonyuk a kelet-európai ellenzékkel. Amikor amerikai, angol, francia politikusok - térségünkbe látogatva - szinte már rutinszerűen találkoztak ellenzéki vezetőkkel, a bonni látogatók szigorúan a hivatalos szervekkel tárgyaltak. Ez - úgy látszik - mára megváltozott. Szilágyi Sándor tanúja volt: - Helmut Kohl kancellár elutazása előtti utolsó programjaként a kormány Béla király úti rezidenciájában zárt ajtók mögötti megbeszéléseket folytatott négy, a nemzeti középhez tartozó párt vezetőivel. A négy pártvezető: Antall József a Magyar Demokrata Fórum elnöke - vele 40 percen át tárgyalt Kohl kancellár -, valamint Vörös Vince a Független Kisgazdapárt elnöke, Márton János a Magyar Néppárt elnöke és Keresztes Sándor a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.- Ez utóbbiakkal együttesen mintegy félórára találkozott. A sajtó képviselői a megbeszéléseken nem vehettek részt, de a Külügyminisztérium sajtóosztályának szívességéből módot kaptam rá, hogy közvetlenül a tárgyalások után beszélhessek a négy magyar pártvezetővel. A megbeszélésekről konkrétumokat nem sikerült megtudnom. De mind a négy magyar politikus egyöntetűen úgy értékelte a megbeszéléseket, hogy Kohl kancellár kijelentése - miszerint támogatja a magyar demokratikus folyamatokat - a közeljövőben kézzelfogható segítségben is megnyilvánul. Nemcsak az ország, hanem az említett pártok számára is. Kohl kancellár más pártok képviselőivel nem tárgyalt. +++
1989. december 18., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|