|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
MSZBT országos értekezlet (3. rész)
|
Hangsúlyozottan szóltak arról is, hogy hazánk és a Szovjetunió kapcsolatát nemcsak politikai szempontok szerint lehet és kell kezelni. Így pártállásuktól függetlenül sokan kedvelik ma hazánkban a Szovjetunió népeinek zenéjét, irodalmát, művészetét; emellett sokan érdeklődnek a szovjet tudományos élet kiválóságainak munkássága és a szovjet sportolók teljesítményei iránt. A társaság - szerintük - elsősorban abban tehet többet, hogy a két ország szellemi értékei kölcsönösen és folyamatosan hozzáférhetőek legyenek. A résztvevők csatlakozva a világméretű nemzetközi szolidaritási hullámhoz kifejezték tiltakozásukat Tőkés László temesvári református lelkész meghurcolása ellen. Egyúttal a küldöttek egyperces néma felállással emlékeztek meg a napokban elhunyt világhírű szovjet tudósról és békeharcosról, Andrej Szaharovról. A társaság tiszteletbeli elnökének választotta Straub F. Brunó akadémikust, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnökét, s egyben felruházta az ügyvezető elnöki jogok gyakorlásával. Alelnököknek Bódi Bélát, Kondorosi Ferencet, Mártha Ferencet, Pach Zsigmond Pált és Varga-Sabján Lászlót; míg az ügyvezető titkári feladatok ellátására Bíró Gyulát választották meg. (MTI)
1989. december 16., szombat 19:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|