|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Közlekedési Kamara alakul
|
1989. november 8., péntek - A fuvarozásban mutatkozó gondok megoldására közlekedési kamarát kell létrehozni, amely képes e szakma érdekeit érvényre juttatni a különböző fórumokon. Erről döntöttek csütörtökön a KIOSZ Személy- és Teherfuvarozók Országos Szakmai Tagozata, valamint a közúti fuvarozó vállalatok képviselői.
Egyre többen foglalkoznak személy- és teherfuvarozással - a magánfuvarosok például már több mint negyvenezren vannak -, s e területen mind élesebb a verseny. Érdekeik több kérdésben azonosak, ám ezeket megfelelő erős érdekképviseleti szervezet híján nem képesek érvényre juttatni. A Kisiparosok Országos Szervezetének fuvarozó tagozatánál elmondták: az új érdekképviseleti szervezet létrehozása azért is szükséges, mert régóta követelik egyes gazdasági szabályozók megváltoztatását és azt, hogy a pénzügyi kormányzat csökkentse a rendkívül magas elvonásokat - mind ez ideig hiába. Elengedhetetlennek tartják a gépjárműadó megszüntetését, valamint azt, hogy szakmai tevékenységüket szigorított szabályok szerint végezhessék, vagyis a fuvarozás területén vezessék be - a nyugat-európai országokhoz hasonlóan - a területi, illetve a létszámkorlátozást. E követeléseikre eddig nem kaptak megfelelő választ. Azt remélik, hogy a Közlekedési Kamara életre hívásával a helyzet megváltozik, és e kérdésekre megoldást találnak. Azt tervezik, hogy az új érdekképviseleti szervezet tevékenységébe bevonják a Vállalkozók Országos Szövetségét is. (MTI)
1989. december 7., csütörtök 21:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|