|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
A magyar kormányfői látogatás előtt - brit sajtó
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. december 11. hétfő (MTI-tud.) - A hét fontosabb külpolitikai-diplomáciai eseményei között ad hírt Németh Miklós miniszterelnök nagy-britanniai hivatalos látogatásáról szokásos hétfői összefoglalójában a The Independent. A lap szerint ,,a gazdasági támogatás megvitatására érkező magyar kormányfőt Margaret Thatcher és miniszterei meleg fogadtatásban részesítik majd. Ez jól fog jönni a magyar politikusnak, hiszen országára az IMF éppen most kényszerít rá kemény gazdasági szigor-programot,,.
A The Independent budapesti tudósítója - a parlamenti választások időpontjáról született hétvégi elvi megállapodásról szóló jelentésében - hangoztatja: ,,Németh Miklós azt az üzenetet viszi Londonba, hogy a magyarországi reformok sikere érdekében többre van szükség, mint hangzatos dícsérő szavakra.,, A Financial Times budapesti tudósításában kiemeli, hogy a magyar kormányfő ,,kíméletlen őszinteséggel,, tárta az ország elé a Nemzetközi Valuta Alap kemény feltételeit. ,,Németh Miklós ismételten hangsúlyozta, hogy a nehéz döntések ügyében az ország összes politikai erőinek vállalnia kell a felelősséget,, - írja. +++
1989. december 11., hétfő 15:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|