|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Érvénytelen népszavazás Alsószentmártonban
|
1989. november 28., kedd - Megsemmisítette az alsószentmártoni népszavazás eredményét a Baranya megyei területi választási bizottság. A döntésre a körzeti televízió helyszíni riportja szolgáltatott okot: felvételén ugyanis jól látszott, hogy egy fiatalember két borítékot is bedobott az urnába. A ,,duplán szavazó,, később elmondta: többen is megkérték, hogy szavazzon helyettük.
A területi választási bizottság megállapította: a helyi szavazatszedők több esetben is szemet hunytak hasonló szabálytalanság felett. Egyesek azért bízták másra a szavazást, mert betegség miatt nem tudtak elmenni a szavazóhelyiségbe, néhányan pedig azért, mert analfabéták. Bár a törvényi joghézag miatt vitatható, hogy a területi választási bizottság jogosult-e az eredmény megsemmisítésére, vagy csak jeleznie kell a szabálytalanságot, a megyei testület mindkettőt megtette. Az alsószentmártoni népszavazás megismétléséről csak az Országos Választási Bizottság dönthet. x x x Az MTI munkatársa az esetről és annak esetleges következményeiről telefonon érdeklődött az Országos Választási Bizottságtól, amely kedden késő este ülésezett a Parlamentben, felvilágosítást azonban nem kapott. (MTI)
1989. november 28., kedd 20:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|