|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ szerint az átmenetről folytatott tárgyalásokat a referendummal a nép zárta le (2. rész)
|
Az átmenetről szóló tárgyalásokat végül is a mostani referendummal a nép fejezte be - szögezte le az SZDSZ ügyvivője. Nem csekély a népszavazás anyagi haszna sem - folytatta. - Sikerült megtakarítani az elnökválasztás tetemes költségeit. További megtakarítást eredményezett volna, ha a címer kérdéséről is november 26-án döntött volna a nép. Ezt azonban az Országgyűlés manővere, miszerint a címerről történő döntést nem a már elrendelt referendummal, hanem a bizonytalan elnökválasztással kötötte össze, megakadályozta. Az SZDSZ szerint ebben a kérdésben a jelenlegi Parlamentnek korrigálnia kell hibás döntését. Célszerűnek tűnik, hogy a címerrel kapcsolatos népszavazás kiírását a jelenlegi Országgyűlés az újra ruházza át. Végezetül a népszavazás eredményének könyvelhető el az is, hogy hozzájárult a szavazási gépezet finomításához, a technika kipróbálásához. A referendum legnagyobb haszna pedig az, hogy lehetőséget ad a gazdasági csőd felszámolásának mihamarabbi megkezdésére, hiszen ez irányban csak az új Parlament, illetve az új Országgyűlésnek alárendelt kormány tehet hathatós lépéseket - vélekedett az SZDSZ ügyvivője. Arra a kérdésre, hogy nem okoz-e hatalmi vákuumot az államfőválasztás elhalasztása a parlamenti választásokat követő időszakra, kifejtette: az országnak Szűrös Mátyás személyében van ideiglenes köztársasági elnöke, aki képes az átmeneti időszakban ellátni a szükséges feladatokat. Mint mondta, nem tart attól, hogy az államfő megválasztásának elhalasztása miatt a külföld bizonytalanná válik. Nagy baj lenne ugyanis azt hinni - hangsúlyozta Haraszti Miklós -, hogy egyetlen személyen múlik a demokratikus átalakulás. Jóval erősebb és nagyobb garancia az, hogy a nép aktív és hajlandó kiállni a demokrácia mellett. (MTI)
1989. november 28., kedd 18:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|