|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Csütörtök előtt nem hozzák nyilvánosságra a népszavazás végeredményét (1. rész)
|
1989. november 28., kedd - Csütörtök előtt nem tudják nyilvánosságra hozni a népszavazás végeredményét - jelentették be az Országos Választási Bizottság képviselői kedden a Parlamentben, ahol elsősorban a nemzetközi sajtó munkatársaival találkoztak.
A hivatalos végeredmény közlése azért szenved késedelmet, mert hétfő estig a 20 terület 11007 jegyzőkönyvének csupán egynegyedét sikerült feldolgozni, s a beérkezett jegyzőkönyvek között a vártnál több akadt, amely jogi felülvizsgálatot is igényel. A jegyzőkönyvek feldolgozása folyamatos, a munka éjjel-nappal folyik. x x x Csoknyay Edit, az MTI munkatársa írja: Ezen a tájékoztatón is - mint vasárnap óta minden alkalommal, amelyen a választási bizottság, a választási iroda és a sajtó képviselői találkoztak - a legélesebben a nyilvánosság kérdése vetődött fel. Az első - már ismert - gondot az okozta, hogy több sajtóorgánum megsértette a választójogi törvény azon passzusát: ,,a szavazást megelőző nap 0 órájától választási kampányt folytatni tilos.,, Mint kiderült, a törvénysértés ténye igaz. Ám arra a kérdésre: ki és minek alapján dönti el, hogy egy sajtóbeli írás - akár burkolt - választási kampánynak minősül-e avagy sem - nincs válasz. A legjellemzőbb példa erre az Országgyűlés azon - pénteken elfogadott és szombaton (a tiltott napon) közzétett - nyilatkozata, amelyben a népszavazás kiírásáról szóló határozatát ért vádakra válaszolt. A probléma azonban sokkal mélyebben gyökerezik. Az alapvető kérdés ugyanis az: mit tegyen az újságíró, a szerkesztő - s ez elsősorban az írott sajtó munkatársaira vonatkozik -, ha olyan eseményről kell írást közölnie, amelyen akár a szavazással, akár a választással kapcsolatos vélemény, állásfoglalás hangzik el, s amely csak a ,,tiltott,, napon jelenhet meg? Ha nem írja meg - megszegi tájékoztatási kötelezettségét. Ha megírja - megszegi a választójogi törvényt. Arra sem válaszol a törvény, hogy ki és miként járhat el a törvénysértőkkel szemben, ugyanis sem a népszavazásról szóló, sem pedig a választójogi törvény nem tartalmaz erre vonatkozó szankciókat. A második, nagy vihart kavart kérdés: kinek van joga a szavazás adatait nyilvánosságra hozni? (folyt. köv.)
1989. november 28., kedd 17:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|