|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Népszavazás - fontos állomás a demokráciához
|
-------------------------------------------- München, 1989. november 28. (SZER, Magyar híradó) - Hallgassák meg Lengyel Szaniszló kommentárját: - A vasárnapi első szabad népszavazás fontos állomása a magyar demokráciához vezető útnak, annak ellenére, hogy némely pártok szerint nem volt igazi tétje. De nem is ebben van a fontossága - nem a tétben -, hanem éppenséggel útjelző szerepében. A sokat emlegetett hallgatag, csendes többség íme, megmozdult. Joggal feltételezhető, hogy a szavazásban való részvétel jóval meghaladta volna az 58 százalékot is, ha a Demokrata Fórum nem szólítja fel híveit a népszavazás bojkottálására. A többség tehát politizálni kezdett, és valójában ez a választási hadjárat nyitánya, bármikorra tűzik is ki a választások időpontját. Bizonyára tisztában vannak ezzel a politikai pártok is, és tisztában vannak azzal is, hogy a tömegek megmozdulásával a politizálás Magyarországon - ahogy az amerikaiak mondják - egy egészen más labdajáték lett: megváltoztak a játékszabályok, az esélyek, és egész sor új játékos fog pályára lépni. A Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz, amikor elindította a népszavazást sürgető aláírásgyűjtő akcióját, talán nem is mérte fel, mekkora kockázatot vállal, ha például nem gyűlik össze 100 ezer aláírás, vagy ha a választók többsége nemmel válaszol az első kérdésre. Tény viszont, hogy az akció nyomást gyakorolt az Országgyűlés tagjaira, s ennek köszönhető, hogy a másik három kérdés már nem eldöntésre, hanem a döntés megerősítésére várt csupán. Azt már fölösleges firtatni, hogy az egyeztető tárgyalásokon résztvevő kisgazdák és a tárgyalásoktól távol maradó szociáldemokraták a megváltozott helyzet alapos elemzésére, vagy jó politikai ösztöneikre hagyatkozva csatlakoztak a szabaddemokratákhoz. Mindenesetre a kezdeményezés - és főleg ennek sikere - sarokba szorította a régi-új kormányzó pártot, és dilemma elé állította a Demokrata Fórumot. (folyt.)
1989. november 28., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|