|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre sajtótájékoztatója
|
1989. november 27., hétfő - Szinte befejezett tény, hogy a népszavazáson, habár csekély mértékben is, de az IGEN-szavazatok kerültek fölénybe a NEM-szavazatokkal szemben az első kérdésre adandó válaszban. Ugyanakkor rendkívül magas volt a távolmaradók aránya; a választópolgároknak mintegy 40 százaléka döntött úgy, hogy nem voksol a népszavazáson. Az előzetes választási eredményről Pozsgay Imre államminiszter hétfőn délután nemzetközi sajtókonferencián számolt be. A politikus a nép döntésének következményeit elemezve a hátrányok közé sorolta, hogy késlekedhet a szilárd intézményrendszer kiépítése Magyarországon, a politikai stabilitáshoz vezető út pedig göröngyösebbé válhat, mint ezt korábban gondolták. Előnyéhez tartozik azonban, hogy az állampolgárok közvetlen tapasztalatokat szerezhettek döntéseik szabad alakításában, ami a szabad választások előkészítéséhez, begyakorlásához nagy segítséget ad. További haszon: a népszavazást kezdeményező pártok megszabadulhatnak attól a komplexusuktól, hogy Magyarországon valamiféle kommunista hatalomátmentés megy végbe. Mostantól fogva a népszavazás teremtette politikai menetrend szerint zajlanak a változások. Pozsgay Imre a maga részéről hozzátette: továbbra is az MSZP elnökjelöltje marad. Elnökjelölti kampányának kezdetével azonban megvárja a népszavazás eredményének országgyűlési jogi értelmezését, illetve azoknak a szabályoknak a kimunkálását, amelyekkel a Parlament megszabja a kampányban követendő magatartást. (MTI)
1989. november 27., hétfő 16:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|