|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács - Szóvivői tájékoztató (2. rész)
|
Megállapítható, hogy a jegyzőkönyvek nem tartalmazzák hiánytalanul a tárgyaláson elhangzott vallomásokat. Szerepelnek viszont a jegyzőkönyvekben olyan részek, amelyeknek nincs nyoma a hangfelvételeken, tehát utólagos betoldások, azzal a céllal, hogy a tárgyaláson elhangzottakat még teljesebben az előzetes koncepcióhoz igazítsák. A végleges álláspont kialakításában nehézséget okoz az eljárások során felhasznált tárgyi bizonyítékok, egykori dokumentumok nagy részének hiánya is. A Legfőbb Ügyészség megkísérli ezek felkutatását. Összességében azonban az eddigiek alapján is egyértelműen megállapítható, hogy a Mindszenty József és társai elleni, valamint más egyházi perekben a vádak súlyossága nem állja meg a helyét, illetve a büntetések még az akkor hatályos törvények szerint is aránytalanul súlyosak voltak. A kormány ülésén Horn Gyula külügyminiszter távollétében Somogyi Ferenc külügyi államtitkár arról tájékoztatta a testületet, hogy a tárca tapasztalatai szerint kedvező fogadtatásra talált külföldön az osztrák és a jugoszláv határ mentén kialakítandó bizalomerősítő övezetre vonatkozó MSZMP-indítvány. A kormány ezzel a javaslattal teljes mértékben azonosul, ezért úgy döntött, hogy a biztonsági övezet kialakításával kapcsolatos gyakorlati teendők összehangolására tárcaközi bizottságot alakít, amelynek tagja lesz a Külügyminisztérium mellett a honvédelmi, a kereskedelmi és a művelődési tárca képviselője is. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a Minisztertanács rendhagyó hosszúságúra nyúlt ülésén elsősorban gazdasági, gazdaságpolitikai kérdések uralták a napirendet. A beható eszmecsere eredményeként körvonalazódtak a jövő évi gazdálkodást megalapozó elgondolások, s a kormány közelebb jutott az 1990-91-92-re szóló úgynevezett csomagtervének véglegesítéséhez is. Ez a programcsomag előreláthatólag novemberben kerül az Országgyűlés elé. A gazdaságpolitikai kérdések sorából Bajnok Zsolt kiemelte, hogy a tervhivatal elkészítette az idei gazdasági folyamatokról szóló jelentését, amelynek alapján már számos következtetés is megfogalmazható az idei gazdálkodás eredményeiről. Az első nyolc hónap teljesítményei alapján biztatónak ítélhető, hogy a konvertibilis export a termelés fő húzóerejévé vált, és árbevétele a jelek szerint mintegy 8 százalékkal növekszik. (folyt. köv.)
1989. szeptember 22., péntek 20:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|