|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Radikális Párt Országos Vezetőségének közleménye (OS)
|
1989. szeptember 18., hétfő - A Magyar Radikális Párt 1989. szeptember 16-án megtartotta kongresszusát. A tagság elfogadta a párt ideológiáját, gazdasági programját és szervezeti és működési szabályzatát. A kongresszus kibővítette az országos vezetőséget. Az országos vezetőség tagjai: Rózsa Mihály elnök, dr. Bánovics Jázsef titkár, dr. Bánovics Tamás, Beőr Attila, Csomó László, Hartmann József, Mihajlovics György vezetőségi tagok. Megerősítette pártszóvivői tisztségében dr. Bánovics Tamást. A kongresszus az alábbi határozatokat hozta: 1. Az MRP csatlakozik az Október 23-a Bizottsághoz. A forradalom méltó megünneplésének előkészületeihez felajánlja segítségét. 2. Támogatja a Mindszenty család azon kérését, hogy Magyarország prímás érseke hazai földben nyugodjék. Javasolja, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar a gyászszertartás koncelebrálására II. János Pál pápát kérje fel. (OS)
1989. szeptember 18., hétfő 15:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|