|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Megérkezett az új búza a Ferencvárosi Malomba
|
1989. július 5., szerda - Szerdán délelőtt megérkezett az idei első búzaszállítmány az ország legnagyobb malmába, a Ferencvárosi Malomba. A dömsödi Dózsa Termelőszövetkezetből szállított búza hektoliter súlya magas, 84 kilogramm fölötti, és az érzékszervi vizsgálatok is azt mutatják, hogy az átlagosnál jobb minőségű. A további szállítmányokat Kiskunlacháza, Dunavarsány és Vácszentlászló környéki gazdaságokból várják. A malom idén összesen 13 ezer tonna búzát vesz át a termelőktől, mert csak ennyinek van hely a tárolójukban, hiszen még mintegy 5 ezer tonna múlt évi búzát is készleteznek. Ez a malom csütörtöktől már az új búzát is őrli, úgyhogy a régebbihez egyharmad részben keverik.
Csonka Tibor, a Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatója az MTI munkatársának elmondta: a 12 pest megyei és a két fővárosi malmuk számára összesen csaknem 240 ezer tonna étkezési búzát, több mint 15 ezer tonna étkezésre szánt rozsot, valamint 3500 tonna takarmánybúzát vásárolnak fel. A gazdaságoknak a terményekért mintegy 1 milliárd forintot fizetnek ki 70 százalékban készpénzzel, 30 százalékban váltó formájában. A váltók nagy részét - a gazdaságok kérésére - előlegben már át is adták az üzemeknek, hiszen azok pénzügyi helyzete meglehetősen nehéz. A Gabona Tröszt és a TOT megállapodása alapján a többi forgalmazóhoz hasonlóan a Budapesti és a Pest Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat is 200 forinttal többet fizet tonnánként a korábbi megállapodáshoz képest a leszerződött étkezési búzáért. A vállalat egyébként a fővárosban és a megyében élő, mintegy 3 millió ember ellátásáért felelős, ezen kívül különösen a nyári időszakban az idegenforgalom miatt is jelentős feladatokat lát el. (MTI)
1989. július 5., szerda 11:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|