|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az Agrárszövetség közleménye
"... a
falvak lakosságát a kritikus mértékig megosztja a Független
Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és az Agrárszövetség éles
szembenállása. Ezért indítványozza, hogy haladéktalanul kezdődjenek
érdemi tárgyalások a két párt egymáshoz való viszonyáról.
"
Amerika Hangja, Esti híradó:
Magyar politikai körkép
"Antall József két év türelmi időt kért, a pártharcok
felfüggesztését és pragmatikus kormányzást ígért. Ám az azóta eltelt
időben nemhogy enyhültek volna a pártküzdelmek, de sikerült
összevesznie az eddig szövetséges SZDSZ-nek és a Fidesz-nek és a
kormányzó MDF-en belül is egyre nagyobb a válság. Ennek egyik
kifejeződése volt Csurka Istvánnak, az MDF elnökségi tagjának,
parlamenti képviselőnek az a rádiójegyzete, amelyben alig burkolt
történelmi párhuzamokra figyelmeztette a miniszterelnököt mondván,
hogy eddig minden kormányfő megbánta, aki cserbenhagyta
szövetségeseit; Tildy Zoltán is például, aki leghűbb embereit
vetette el a hatalomért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Anyagmozgatási tanulmány sikere külföldön - 25 éves a mezőgazdasági anyagmozgatás kutatása és oktatása
|
1989. március 21., kedd - Jubileumi tanácskozást tartanak március 29-én - svéd, japán, osztrák és NSZK-beli résztvevőkkel - a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, ahol 25 évvel ezelőtt kezdődött a mezőgazdasági anyagmozgatás oktatása és kutatása - erről tájékoztatta az újságírókat a MTESZ székházában Knoll Imre egyetemi tanár, a Magyar Agrártudományi Egyesület anyagmozgatási szakosztályának elnöke. Elmondta: a tanácskozáson 14 előadásban adnak számot a szállítás, rakodás és csomagolás fejlesztésének eredményeiről, elsősorban azokról, amelyek egy-egy nagyüzem gyakorlatában megvalósultak, vagy hamarosan átvételre számíthatnak.
Sok minden függ attól, hogy az üzemekben hogyan fogadják az újat, a fejlesztők ebbéli tapasztalata ugyanis eléggé változó. Jó példaként említette a Csongrád Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatot, illetve a környékbeli üzemeket, amelyeknél idén már másodízben alkalmazzák az egyetemi kutatók szállításszervezési módszerét a kalászos gabona betakarításában. Olyan eljárást dolgoztak ki az egyetemen, amellyel teljesen kiküszöbölték a kocsiállást, minimálisra csökkentették a szállítás és a rakodás veszteségeit. Egyetlen év alatt több mint 25 millió forintot takarítottak meg ezzel a nagyüzemeknek és a gabonaforgalmi vállalatnak. Ilyen és ehhez hasonló kutatási eredmények hoznak anyagi hasznot a gödöllői egyetemnek; anyagmozgatási kutatócsoportjuk nem is küzd pénzügyi gondokkal, mivel hasznosítási típusú szerződéseket köt megbízóival, és csak akkor fogad el pénzt, ha szellemi munkájának valóban haszna van. Az elmúlt két év alatt csaknem 4 millió forintot költöttek műszerek, számítógépek beszerzésére a csoport saját bevételéből. Megbízóik között van a hazai gépgyártókon kívül számos külföldi cég is, például a svéd Volvo, amelynek több, mezőgazdasági és ipari hasznosításra egyaránt alkalmas rakodógépét minősítik. Knoll Imre azt is közölte, hogy egy nagyszabású tanulmányt készítettek el, amelyben az anyagmozgatás és az infrastruktúra kapcsolatát elemzik. A tanulmányt megküldték a 25 tagállamot magában foglaló Európai Anyagmozgatási Szövetségnek, s a legtöbb országból már kérték is a módszer bővebb leírását. (MTI)
1989. március 21., kedd 14:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|