|
|
|
|
Párizsi csúcsértekezlet - német értékelések (1.rész)
|
Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. november 20. kedd (MTI-tud.) - A párizsi
,,második Helsinkiről, készített első német értékelések kedden a
történelmi pillanatnak kijáró ováció mellett megpróbáltak a jövőbe
is tekinteni, ahol új veszélyeket fedeztek fel. Többen Európát
,,hatalmas építkezési területhez,, hasonlították, ahol ,,túlontúl
sok a köműves,,, míg mások a jaltai rend és a hidegháború végét
ünnepelték. Néhány kommentátor azt is megjegyezte, hogy Párizsban
akartak eredetileg beleegyezni Németország újraegyesülésébe, de a
történelem mindenkit megelőzött: Helmut Kohl már mint az egyesült
Németország kancellárja elnökölt hétfőn a francia fővárosban. Az új
veszélyek között sorolták fel a Szovjetunió destabilizálódását, a
nemzetiségi kérdés kiváltotta kelet-európai villongásokat, a
kelet-európai gazdasági és társadalmi feszültségeket. Mindenki
egyöntetűen úgy vélte, hogy az EBEÉ intézményesítésével a NATO nem
vált fölöslegessé.
Christoph Bertram, a Die Zeit című hetilap sztárkolumnistája a ZDF televizió párizsi különkiadásában leszögezte: aligha hiszi valaki is, hogy az európai biztonsági és együttműködési folyamat akár intézményesített formában is, feleslegessé teheti a NATO-t. Az, ami Párizsban körvonalazódik nem biztonsági rendszer, nem biztonsági szerkezet, hanem kommunikációs hálózat. Fritz Pleitgen tv-kommentátor azt állapította meg, hogy az európai biztonsági és együttműködési folyamattal megszünt a régi kétpólusú berendezkedés, de teljesen bizonytalan, hogy miként néz majd ki az új rend, koncepciót még nemigen látni.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung keddi vezércikkében a következőket írta: Hruscsov egykoron az Európai Biztonsági Konferenciáért küzdött, mert attól a ,,második világháború eredményeinek,, elismerését remélte. Az 1990-es konferencia ennek éppen az ellenkezőjével végződik. ,,A második világháború eredményeit,, revideálták, mindenekelőtt az ,,eredmények,, magvát, a német megosztottság kérdését. Az EBEÉ valójában egyfajta békekonferenciává vált, amelyen az összes európai állam jóváhagyta az 1945-os győztesek és legyőzöttek között lefolytatott 2+4 tárgyalásokat. (folyt.)
1990. november 20., kedd 14:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Párizsi csúcsértekezlet - német értékelések (2.rész)
|
A diplomatáknak és a politikusoknak a bécsi tárgyalásokat is sikerült a megjelölt időpontra befejezniük - folytatta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A siker pillanatában azonban az EBEÉ és a bécsi leszerelési megállapodás máris réginek tünik. Az EBEÉ sohasem volt képes garantálni a biztonságot és a jövőben sem lesz az. Erre van a NATO. Magára a helsinki Záróokmány legfontosabbikára, az alapvető szabadságjogok betartatására is rendelkezésre áll valami közvetlenebb: az Európa Tanács, s annak az emberi jogok tiszteletben tartását felügyelő szerve. ,,A világ esendő marad. Az EBEÉ romlékony voltát mutatja, hogy a nyugat vezető államférfiai a párizsi ünnepi ülést nem arra használták ki, hogy új európai biztonsági rendszerről beszéljenek, hanem bizalmas megbeszéléseket folytattak Gorbacsovval az Öböl-válságról és a Szovjetunió belső nehézségeiről,, írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A Nürnberger Zeitung szerint sem lett biztonságosabb a kör azáltal, hogy ,,a viziók már nem divizíóktól függenek,,. ,, A 22-ek párizsi nyilatkozatával a katonai szembenállás olyan pillanatban zárul le, amikor a kelet-európai gazdasági és szociális konfliktusmező egyre tágasabbá válik. A NATO-államok tönkrefegyverkezték a varsói paktum államait, s ez utóbbiaknak nehéz helyzetükben még a leszerelés terheit is viselni kell. Állapotuk nem lett egyszerűbb, bármennyire is reménykednek a könnyebbségben,,, állapította meg a nürnbergi lap. +++
1990. november 20., kedd 14:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|