|
|
|
|
A németek felértékelődése - közvéleménykutatás
|
Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. november 16. péntek (MTI-tud) - Az újraegyesítés
felértékelte a németeket a szovjet állampolgárok szemében. Egy
pénteken Bonnban nyilvánosságra hozott német-szovjet felmérés
szerint a megkérdezett négyezer szovjet állampolgár 43 százaléka
nyilatkozott úgy, hogy kedveli a németeket, semlegesnek
nyilvánította magát 42 százalék, 56 százalékuk pedig úgy vélte, hogy
a Szovjetuniót nem fenyegeti háborús veszély. Valamivel több mint a
felük gondolta úgy, hogy a német újraegyesülés a második világháború
utáni időszak esedékes lezárása volt, és minden második egyszer
szívesen dolgozna Németországban.
A felmérést a müncheni "Sinus" társadalomtudományi intézet és a moszkvai Társadalom- és Piackutató Központ közösen végezte a német kormány megbízásából. Ez volt az első eset, hogy nyugati kormány felkérésére a Szovjetunióban közvéleménykutatást végeztek.
A szovjet polgárok a németekről alkotott kedvező kép ellenére is inkább az Egyesült Államokban, és nem Németországban bíznak, amikor a gazdasági együttműködésre terelődik a szó. Több mint kétharmaduk veti bizalmát az Egyesült Államokba, és csak 39 százalék Németországba. George Bush elnök 76 százalékuk rokonszenvét nyerte el, míg Helmut Kohl csupán 48 százalékukét.
A megkérdezettek 65 százaléka véli úgy, hogy a Szovjetunióban immár csak a teli polcok győzhetik meg az embereket a kedvező változásokról. 29 százalék az elkövetkezendő két évben a helyzet további romlására számít, 71 százalékuk semmi reményt nem fűz ahhoz, hogy az állami kereskedelem nyújtotta ellátásban javulás áll majd be.
Mihail Gorbacsov támogatását a meginterjúvoltak 43 százaléka tartja szükségesnek, 35 százaléka csak részleges támogatást szavazott meg a szovjet elnöknek. +++
1990. november 16., péntek 14:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|