 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Kulin Ferenc levele a Magyar Televízió elnökének
"Akik úgy vélik, hogy a Híradó
munkatársainak felelősségérzettől áthatott tevékenysége
pártérdekeket szolgált, azok akaratlanul is egyenlőségjelet tesznek
a pártatlanság és az anarchia, a függetlenség és a felelőtlenség,
illetve a szakszerűség és az elvtelenség közé."
SZER, Forgószínpad:
Mit mondanak az iraki katonák?
"Borzalmas kép rajzolódik ki a Kuvaitban és az iraki hadsereg
soraiban uralkodó állapotokról a dezertőrök beszámolóiból. Iván
elmondja, hogy századának tisztjei megerőszakoltak 20 kuvaiti és
Fülöp-szigeti nőt, majd a falhoz állították őket és parancsot adtak
a lelövésükre. Egy tisztet, aki megtagadta a parancsot,
felakasztottak. Egy másik katona részt vett egy bank kirámolásában.
A pénzt, aranyat és drágaköveket a hadsereg teherautóira pakolták
fel"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

A Szabad Európa Rádió közleménye a csehszlovák és a magyar
adások rendjének változásairól (1. rész)
(OS)
|

1990. október 31., szerda - November 5-től a Szabad Európa Rádió csehszlovák és magyar részlege olyan új műsorrendet vezet be, amely megfelel az ebben a két országban végbement alapvető demokratikus átalakulásnak és hallgatóink változó információszükségletének.
A változások a következők:
- A túlhaladottá vált műsorok megszűntetése, és ezzel erőforrások felszabadítása, hogy a hallgatói igényeknek megfelelő, új műsorok készülhessenek.
- Az ismétlések többségének a megszüntetése. A műsorok megismétlésének a zavarások ellensúlyozása volt a legfontosabb feladata, de több mint másfél év óta már nem zavarják adásainkat.
- Fokozatosan új műsorokat indítunk azzal a célkitűzéssel, hogy megerősödjenek a Nyugat-Európa és a hallgatóink által lakott területek közötti kapcsolatok, és ezzel is segítsük hallgatóinkat a folyamatban lévő történelmi jelentőségű politikai és gazdasági átalakulás megértésében, és az ehhez való alkalmazkodásban. Sokszor az új, a mai igényeknek megfelelő műsorok készítése a megszüntetett programokhoz képest nagyobb személyi és anyagi ráfordításokat tesz szükségessé, még azonos adásidő esetén is.
Mindezen változások eredményeképpen kevesebb lesz a csehszlovák és a magyar részleg teljes adásideje. A változás szinte kizárólag a szükségtelenné vált ismétlések számának a csökkentéséből áll. Ez semmiképpen sem jelenti a csehszlovák és a magyar hallgatók iránti elkötelezettség csökkenését. Éppen ellenkezőleg, a Szabad Európa Rádió azért rendezi át az erőforrásait, hogy hasznos és hatékony műsorok készüljenek a társadalmi átmenet egy olyan korszakában, amely hosszabbnak és még nehezebbnek bizonyulhat, mint egy generációval korábban a háború utáni Nyugat-Európa újjáépítése.
Indoklás:
Az amerikai törvényhozás Nemzetközi Rádióadásokat Felügyelő Bizottsága az 1990 szeptemberében Münchenben és Budapesten megtartott ülésein ismételten rögzítette a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió feladatait. Mint a Felügyelő Bizottság megállapította: ,,A Közép- és Kelet-Európában, valamint a Szovjetunióban élők milliói továbbra is a Szabad Európa és a Szabadság Rádióra, mint híreket, kommentárokat és elemzéseket tárgyilagosan közlő független információs forrásra szorulnak. Ezekre a rádióadásokra sohasem volt nagyobb szükség, mint a jelenlegi helyzetben.,, (folyt.köv.)
1990. október 31., szerda 16:51
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

A Szabad Európa Rádió közleménye a csehszlovák és a magyar
adások rendjének változásairól (2. rész)
(OS)
|

Az 1989-ben Kelet-Európában végbement politikai átalakulás egy olyan összetett demokratizálódási folyamatot indított el, amely megalapozottságát és jellegét illetően jelentős eltéréseket mutat a térség különböző országaiban. Több tényezőt is figyelembe véve, Csehszlovákia és Magyarország érte el a legnagyobb fejlődést. Mindkét ország szabadon választott parlamenttel és államfővel rendelkezik. Csehszlovákiában és Magyarországon egyaránt átszervezések folynak a belbiztonsági erőknél és a hadseregben, és ezeket a fegyveres testületeket demokratikusan választott vezetők irányítása alá helyezik. Ezen túlmenően független bírói szervezeteket hoznak létre, megkezdődött a jogállam megteremtése, erősebb törvényi garanciákkal biztosítják az emberi jogokat és ezen belül a kisebbségek jogait.
Lengyelországban - bár számos kérdésben itt is előrelépés történt - csak most tartanak szabad államfőválasztást, az első teljesen szabad parlamenti választás pedig majd csak jövő tavasszal lesz. Bulgáriában, Romániában, a balti államokban és a Szovjetunióban a demokratikus változások folyamata kevésbé előrehaladott.
A Szabad Európa Rádió Közép-Európába irányuló adásai együtt változnak a politikai helyzettel és a hallgatók igényeivel. A kommunista hírközlő szervek monopolhelyzetéből és a külföldi rádióadások zavarásából mára csak egy rossz emlék maradt. A Szabad Európa Rádió ma azzal szolgálja hallgatóit, hogy az objektív és szakszerű újságírás példáját nyújtja a kibontakozó szabad hazai hírközlő eszközöknek, és ezzel mintegy baráti versenyben segíti a további fejlődésüket.
A Szabad Európa Rádió ma a hallgatók kívánalmainak megfelelően nem az egyszerű tényközlésre, hanem a kommentárokra és az elemzésekre helyezi a hangsúlyt. A Szabad Európa és a Szabadság Rádió nemrég Prágában, Budapesten és Varsóban megnyílt irodái sokat javítottak a hazai tárgyú műsorok gyorsaságán és színvonalán. A Szabad Európa Rádió műsorai a hazai viszonyokkal összefüggésben magyarázzák az Amerikában és a Nyugat-Európában kiépült demokratikus államszerkezet elveit és gyakorlatát, valamint a piacgazdaság működését, és mindezt úgy, hogy ez gyakorlati segítséget jelentsen a Közép-Európában élőknek. A Szabad Európa Rádió nemcsak a térség demokratikus fejlődéséről számol be, hanem továbbra is figyelemmel kíséri az egyéb nemzetközi fejleményeket is. (folyt.köv.)
1990. október 31., szerda 16:53
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

A Szabad Európa Rádió közleménye a csehszlovák és a magyar
adások rendjének változásairól (3. rész)
(OS)
|

A Szabad Európa Rádió ugyanakkor csökkenti, illetve megszünteti több olyan régi műsorát, amelyekre már nincs igény. A Szabad Európa és a Szabadság Rádió megbízásából végzett felmérések azt jelzik, hogy a Közép-Európában élők nagyobb mértékben hallgatják, illetve nézik a hazai rádió és televízió zenés és más szórakoztató adásait, és ez a kulturális és a sportműsorok, valamint hazai hírek nagy részére is vonatkozik. (Más a helyzet a kommentárokkal és az elemzésekkel, mert ezen a téren a hallgatók továbbra is igényt tartanak a Szabad Európa Rádióra.) A megváltozott helyzet következtében már nincs szükség arra, hogy a Szabad Európa Rádióban betiltott könyveket olvassanak fel. Éppígy idejüket múlták a Nyugaton élő kelet-európai emigránsok írásait és tevékenységét ismertető adások is. Ma már nemcsak a Szabad Európa Rádióban lehet egyházi műsorokat hallgatni. A Szabad Európa Rádió hallgatóinak már nincs szükségük a fontosabb műsorok többszöri megismétlésére. (Korábban ezzel csökkenteni lehetett a zavarások hatékonyságát.)
A felmérések tanulsága szerint a műsorváltoztatások megfelelnek a hallgatók elvárásainak és a kelet-európai demokratikusan megválasztott kormányok, valamint az ellenzéki vezetők javaslatinak. Ezek a vezetők ugyanakkor hangsúlyozták: fontosnak tartják, hogy a Szabad Európa Rádió folytassa adásait. Václav Havel csehszlovák államfő a Szabad Európa Rádió prágai irodájának megnyitóján elmondott beszédében kijelentette: ,,Úgy gondolom, hogy az a szabadság, amelyben hírközlő szerveink részesülnek, a legkevsébé sem teszi értelmetlenné a Szabad Európa Ródió cseh és szlovák adásait. Nézetem szerint a rádióadások ma számos területen jó szolgálatot tehetnek népeinknek - még jobbat is, mint amire a saját hírközlő szerveink képesek.,,
Antall József magyar miniszterelnök szeptember 19-én Budapesten a Felügyelő Bizottság tagjaival való találkozás során nyomatékkal szólt a Szabad Európa Rádió magyar adásai folytatásának a szükségességéről. Ezekben az adásokban a magyar miniszterelnök olyan információforrást és a hazai kérdések olyan elemzését látja, amely független a belpolitikai viszonyoktól. A Szabad Európa Rádión keresztül olyan - a magyar lakosságot érintő - hírek érkeznek a nyugati demokráciákról, amelyek - minként Antall József hangsúlyozta -, alkalmasak arra, hogy megnyerjék a magyarokat az ,,atlanti,,, vagyis amerikai és nyugat-európai eszméknek. (folyt.köv.)
1990. október 31., szerda 16:56
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

A Szabad Európa Rádió közleménye a csehszlovák és a magyar
adások rendjének változásairól (4. rész)
(OS)
|

A politikai viszonyok változásával új technikai lehetőségek is megnyíltak. A Szabad Európa Rádió Csehszlovákia esetében jelentősen javítani tudta adásai minőségét, mivel a helyi távközlési hatóságtól középhullámú adót bérelt, amely napi 12 órán keresztül Csehszlovákia egész területét besugározza. A Szabad Európa és a Szabadság Rádió a többi országban is közép- vagy ultrarövidhullámú adások bevezetesére törekszik.
Az új helyzettel összhangban a Szabad Európa Rádió csehszlovák és magyar szerkesztősége 1990. november 5-től kezdődően új műsorrendet vezet be. Mindkét részleg olyan új műsorokat indít, amelyek a demokratizálódási folyamatokat segítik. Olyan műsorok, amelyeket felett eljárt az idő, megszűnnek.
A csehszlovák szerkesztőség megszűnteti a rövidhullámú adásokat, és napi 12 órán át kizárólag a Csehszlovákiában lévő, bérbe vett középhullámsávon közvetíti a műsorait. A magyar részleg napi 11 órán keresztül sugórozza adásait, továbbra is rövidhullámon, amíg megállapodás nem jön létre a helyi távközlési berendezések használatáról. (OS)
1990. október 31., szerda 16:58
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|