|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kulin Ferenc levele a Magyar Televízió elnökének
"Akik úgy vélik, hogy a Híradó
munkatársainak felelősségérzettől áthatott tevékenysége
pártérdekeket szolgált, azok akaratlanul is egyenlőségjelet tesznek
a pártatlanság és az anarchia, a függetlenség és a felelőtlenség,
illetve a szakszerűség és az elvtelenség közé."
SZER, Forgószínpad:
Mit mondanak az iraki katonák?
"Borzalmas kép rajzolódik ki a Kuvaitban és az iraki hadsereg
soraiban uralkodó állapotokról a dezertőrök beszámolóiból. Iván
elmondja, hogy századának tisztjei megerőszakoltak 20 kuvaiti és
Fülöp-szigeti nőt, majd a falhoz állították őket és parancsot adtak
a lelövésükre. Egy tisztet, aki megtagadta a parancsot,
felakasztottak. Egy másik katona részt vett egy bank kirámolásában.
A pénzt, aranyat és drágaköveket a hadsereg teherautóira pakolták
fel"
|
|
|
|
|
|
|
Felhívás bérből és fizetésből élő dolgozókhoz (2.rész) (OS)
|
Hiszünk a békés átmenet lehetőségében, de ismerjük a közelmúlt történelmét is. Merőben valószínűtlennek tartjuk, hogy akadna közöttünk olyan hivatásos honvédtiszt, vagy becsületes rendőrtiszt, aki meggátolni szándékozná a magyar nép felemelkedését. Ezért követeljétek: az egypárturalom fenntartásának és a munkások kordában tartásának eszközéül szolgáló ,,munkásőrség,, lefegyverzését Követeljétek a vagyona átmentésével foglalkozó ,,párt,, kivonulását a munkahelyekről Hiszünk a magyar nép okos józanságában Kiben bízzunk, ha a magunk erejében nem bizhatunk? Ne feledjétek: ez a nép a múltban nem egyszer megszenvedte és kiérdemelte a boldogabb jövendőt Magyar Demokrata Fórum tatabányai városi szervezete Munkásszolidaritás Szakszervezet tatabányai regionális csoportja (OS)
1989. szeptember 27., szerda 19:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|