|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kulin Ferenc levele a Magyar Televízió elnökének
"Akik úgy vélik, hogy a Híradó
munkatársainak felelősségérzettől áthatott tevékenysége
pártérdekeket szolgált, azok akaratlanul is egyenlőségjelet tesznek
a pártatlanság és az anarchia, a függetlenség és a felelőtlenség,
illetve a szakszerűség és az elvtelenség közé."
SZER, Forgószínpad:
Mit mondanak az iraki katonák?
"Borzalmas kép rajzolódik ki a Kuvaitban és az iraki hadsereg
soraiban uralkodó állapotokról a dezertőrök beszámolóiból. Iván
elmondja, hogy századának tisztjei megerőszakoltak 20 kuvaiti és
Fülöp-szigeti nőt, majd a falhoz állították őket és parancsot adtak
a lelövésükre. Egy tisztet, aki megtagadta a parancsot,
felakasztottak. Egy másik katona részt vett egy bank kirámolásában.
A pénzt, aranyat és drágaköveket a hadsereg teherautóira pakolták
fel"
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP debreceni reformköreinek nyilatkozata (OS)
|
1989. augusztus 25., péntek - Az MSZMP debreceni reformkörei 1989. augusztus 24-én plenáris ülést tartottak, amelyen megvitatták, hogy részt vegyenek-e az MSZMP újonnan létrehozott politikai testületében, a Hajdú-Bihar megyei intézőbizottságban. Az ülésen részt vett dr. Bárdi Ida, az intézőbizottság elnöke és dr. Menyhárt Lajos az intézőbizottság tagja. A plenáris ülés - átfogó és szenvedélyektől sem mentes vita után minimális szótöbbséggel - úgy döntött, hogy az intézőbizottságban felajánlott tagságot nem fogadja el. Ugyanakkor kinyilvánította, hogy az új testület reformokat előmozdító törekvéseit támogatni fogja. A reformkörök elkezdték a helyi társadalom legfontosabb problémáinak feltárását, és a közeljövőben kidolgoznak egy ide vonatkozó politikai programot. Messzemenően jelen kívánnak tehát lenni a helyi közéletben, munkálkodnak a nehézségek konstruktív megoldásában, de még a látszatát is el szeretnék kerülni annak, hogy képviseltessék magukat egy olyan szervezetben, amelynek megszüntetését korábban követelték. Platformjukban a megyei partbizottságot, mint a kibontakozást késleltető és a szervezeti megújulást gátló tényezőt bírálták. Az ülésen jelen lévő megyei pártbizottság nem mondott le, a pártbizottság és az intézőbizottság hatáskörét nem tisztázták, ezért úgy ítélték meg, egy ilyen intézményben való részvételük nem egyeztethető össze felvállalt elveikkel és egyáltalán nem szolgálná a helyi politikai közélet demokratizálását. (OS)
1989. augusztus 25., péntek 17:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|