Rendszerváltás és az MTI

	Szemmélycserék - ki megy és ki marad?
------------------------------------- München, 1990. november 14. (SZER, Magyar híradó) - Míg Göncz Árpád Szöulban tárgyal, addig Budapesten megindult az össznépi találgatás: ki, mikor, honnan, hova megy, avagy marad? Míg hajdan Damoklesznak lakomája közben, lószőrön súlyos meztelen kard lógott a feje fölött, emlékeztetve arra, hogy jólét, a hatalom és pompa közepette is minden embernek állandáan a feje fölött függ a veszedelem, addig a magyar minisztereket manapság a távozás réme riogatja. Bizony, aki politikai funkciót vállal, annak tisztában kell lennie azzal, hogy oda nemcsak bevezető, hanem kivezető kapuk is nyílnak - fogalmazta meg Gerbovits Jenő tárca nélküli miniszter, s ennyivel el is intézhetnénk a dolgot. De gyanús ez a titkolózás. Már megint a kulisszák mögött törtétnek a dolgok? - tehetné fel a kérdést a múlt rendszerben kondicionált szemlélő. Gyanakvása alaptalannak tűnik: a jelek szerint a miniszterek sem tudnak többet. Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a várható változásokról. Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre, sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe. Felröppennek a hírek, és mi légből kapjuk a híreszteléseket, tehát találgatunk. Hogy a halogatásnak mi értelme? - ezt a kérdést boncolgatja kommentárjában Kasza László: (folyt.) 1990. november 14., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Ki megy - ki marad? - 1. folyt.
- Megint van országos vetélkedő. Ketten vehetnek benne részt: boldog és boldogtalan. A kérdés így hangzik: melyik miniszter megy, melyik marad? És 10 millió "szakembernek" - talán kivéve a kormány tagjait - nemcsak patent receptje van mindannyiunk problémáinak megoldására, de azt is pontosan tudjuk, hogy a másiké miért nem jó, s így a miniszterek kérdésében is illetékesek vagyunk mindahányan. A talponállókban, ahol ismét drágább lett a fröccs, nem igazán jó a vélemény a gazdasági tárcák vezetőiről. A forintot kiadás előtt háromszor megfordító nyugdíjasok pokolba kíváják a pénzügyminisztert is, a népjólétit is. A túlzsúfolt kórházakban éppen olyan hiba lenne kimondani dicsérő jelzővel az egészségügyi tárca vezetőjének nevét, mint az állásukat egyre nagyobb számban elvesztők előtt a munkaügyi miniszterét. Hadd ne soroljam tovább, hiszen nincs olyan reszort, amelynek gondozottjai elégedettek lennének. Ellenkezőleg: az emberek elégedetlenek. Az egész ország elégedetlen. Az elégedetlen tömegnek pedig nem erőssége a differenciált gondolkodás. Nem is lehet elvárni tőle, hogy külön-külön szemlélje az egyes minisztériumokban örökölt csődtömeget, bár marad a kérdés: a kormány megtett-e mindent ennek feltárása és tudatosítása érdekében? Valamint az a kérdés: a tárcák vezetői kihasználtak-e vajon minden lehetőséget, elég élelmesek, képzettek, találékonyak volt-e, amikor arról volt szó az elmúlt fél évben, hogy legalább megkezdjék a bajok felszámolását, távlati terveket dolgozzanak ki erre? Nem, ez nem az elégedetlen tömeg feladata, hanem a miniszterelnöké. Antall József - bár gondolom nem szereti, ha a kifejezést őrá alkalmazzák - sokkal profibb politikus annál, mintsem hogy ne tudná ezt. Mint ahogy azzal is tisztában van, hogy a demokráciában a kormányátalakítás természetes dolog és inkább jelenti a kormány alkalmazkodóképességét az új helyzethez, mint tehetetlenségét. (folyt.) 1990. november 14., szerda
Vissza »

	- Ki megy - ki marad? - 2. folyt.
A miniszterelnök ennek megfelelően cselekszik: november 9-ikén bejelentette, hogy átalakítja a kormányt. Tudja, hogy 6 hónap alatt nem lehet pótolni 40 év mulasztását, de a terveket, a reális terveket asztalra kellett tenni. Annak a miniszternek, aki ennek a követelménynek nem felelt meg, mennie kell. Nehéz döntések ezek, nemegyszer talán sok éves személyes kapcsolat, barátság végét jelentik, de a politika nem érzelmi műfaj, bizonyos esetekben nem lehet az. Nehezíti Antall József munkáját, hogy a kormányátalakításnál nemcsak szakszempontokat kell figyelelmbe vennie, hanem - koalíciós kormány lévén - pártérdekeket is. Az is igaz, hogy jelöltjei kiválasztásánál nem lehet teljesen kiküszöbölni egyfajta lutri-jelleget, hiszen azok legnagyobb rélsze, akik szóba jönnek, nem tudtak bizonyítani az elmúlt négy évtizedben. Ne feledjük: kitűnő szakemberből sokszor még közepes miniszter sem lesz. Mindez magyarázza, de teljesen nem indokolja a kormány átalakításának elhúzódását. A helyzet minden szempontból gyors döntéseket követel. Veszélyeket rejt magában, ha a szándék bejelentése és megvalósítása között túl hosszú idő telik el. Bizonytalanságot okoz nemcsak a kormány tagjai között - hiszen senki nem tudja hogy megy, vagy marad -, hanem az egész adminisztrációban, mert fontos döntéseket halasztgatnak - úgymond - konszolidált időkre. A kormányátalakítás lehetőségeket jelent: új kezdést, friss erők dinamizmusát, optimizmust, de - veszélyeket is. Nem csupán azt, hogy rossz személyre esik a miniszterelnök választása, hanem azt is - és ez különösen érvényes a mai katasztrofális helyzetben -, hogy túlságosan nagy reményeket kelt, olyanokat, amelyeket aztán nem lehet teljesíteni. És ezek a remények az új miniszterekkel, az új kormánnyal szembeni követelmények a kormányátalakításra való várakozás idején napról-napra nőnek. Ennek keretek között tartása érdekében - gondolom - egy holnap közzétett új kormánylistánál csak az lenne jobb, amelyet már ma publikálnak. +++ 1990. november 14., szerda
Vissza »