|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
Meszheti törökök
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. november 14. szerda (MTI-tud.) - A meszheti
törökök 46 évvel ezelőtti erőszakos kitelepítésének évfordulója
alkalmából szerdán Moszkvában a KGB székháza előtti Dzerzsinszkij
téren tüntetést tartottak a meghurcolt népcsoport képviselői.
A Vatan (Haza) nevű társaság szervezte tüntetés résztvevői követelték, hogy a meszheti törökök visszatérhessenek egykori hazájukba. Emlékeztettek rá, hogy egy népet nem lehet bűnösnek kikiáltani, egy nép csak áldozat lehet.
A tüntetésen határozatot fogadtak el, amely arra hívja fel a szövetségi Legfelsőbb Tanácsot, hogy hozzon törvényt a meszheti törökök hazatéréséről. Egyúttal kérték a grúz parlamentet, hogy állítsa helyre a történelmi igazságot.
A meszheti törökök ősi lakhelye a Grúzia déli részén fekvő Meszheti hegyhát vidéke. Innen Sztálin parancsára 1944 novemberében szinte egy éjszaka és egy nappal leforgása alatt telepítették át őket Üzbegisztán területére, Fergána térségébe.
A népcsoport sorsa akkor került ismét az érdeklődés homlokterébe, amikor tavaly nyáron Fergánában véres pogromok célpontjaivá és áldozataivá váltak a betelepített meszhetiek. +++
1990. november 14., szerda 18:31
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|