|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés jogi bizottságának ülése (1. rész)
|
1989. október 16., hétfő - Hétfőn sem sikerült befejeznie az Országgyűlés napirendjén szereplő törvényjavaslatok, valamint az ezekhez benyújtott módosító indítványok tárgyalását a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságnak. A múlt heti tanácskozás kimeríthette a képviselőket, mert reggel úgy kezdődött meg az ülés, hogy a bizottság nem volt határozatképes. Ezért a jelenlévők abban állapodtak meg, hogy kedden reggel, a parlament plenáris ülését megelőzően ismét, e témában immár negyedszer összeül a bizottság, s akkor szavaznak a hátramaradt törvényjavaslatokról, illetve nyilvánítanak véleményt az országgyűlési határozatok tervezetéről is.
Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvénytervezethez Gál Zoltán belügyminisztériumi államtitkár fűzött szóbeli kiegészítést. Egyebek között hangsúlyozta: a tervezet olyan választási rendszert alakít ki, amelyben ténylegesen a valóságos politikai erők játsszák a főszerepet. A rendszer az arányos képviselet elvén nyugszik, amelynek lényege: minden politikai erő csak annyi mandátummal bírjon a törvényhozásban, mint amilyen arányban a választók kinyilvánították bizalmukat iránta. Mint mondotta, sokan továbbra is inkább ,,kijáró,, képviselőt szeretnének, ezért az egyéni választókerületek számának növelését javasolják. Az államtitkár szerint ez a módszer nem eredményez arányos képviseletet, kiszámíthatatlan hangulati tényezők dönthetik el a mandátumok sorsát, ez pedig magában hordja az ország kormányozhatatlanná válásának veszélyét. Az államtitkár felhívta a figyelmet: amennyiben az országgyűlés nem fogadja el a képviselőválasztásra vonatkozó szabályokat, belátható időn belül nem lehet köztársasági elnököt választani, holott ez a parlamenti demokrációhoz vezető békés átmenet egyik feltétele. Végezetül javasolta a törvényjavaslat zárórendelkezésének kiegészítését, miszerint e törvény hatálybalépését követően - az általános választások kitűzéséig - az időközi választásoknál továbbra is az 1983-ban kialakított választókerületeket vegyék figyelembe. Tölgyessy Péter, a Szabad Demokraták Szövetségének képviseletében felhívta a figyelmet: amennyiben e törékeny törvénytervezet bármelyik eleméhez hozzá kíván nyúlni a parlament, ez csak úgy lehetséges, ha a szakértők az egészet újra átgondolják. (folyt.köv)
1989. október 16., hétfő 16:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|