|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP - Vremja
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. október 7. szombat (MTI-tud) - A jelenlévők szeme előtt születik meg az új Magyar Szocialista Párt, amint azt a felszólalók többsége javasolja - kezdte szombat esti tudósítását az MSZMP kongresszusáról a szovjet televízió híradója. A Vremja beszámolója kiemelte, hogy a Marxista Egységplatform a párt nevének megváltoztatásáról és a pártprogramról pártszavazást sürget, nem elégszik meg a kongresszus határozatával.
A tudósítás úgy jellemezte a második napi tanácskozást, hogy azon éles helyzetben folyik az öt platform között a harc azért, hogyan épüljön fel az új párt. Kitért a jelentés arra is, hogy a párt nevéből a munkás kifejezés elhagyása nem eredményezheti, hogy az egész népet képviselni akaró párt megfeledkezzék a munkásérdekekről. A tudósító hozzátette, hogy a kongresszus mintegy 300 munkás küldötte önálló csoportot alkotott. Látható volt egy beszámoló Pozsgay Imre sajtóértekezletéről, amelynek fő gondolataként a tudósító azt emelte ki, hogy az eddigi pártállamból a jogállam megteremtése felé tartunk. Meglepetésnek nevezte a tudósító, hogy a szünet után nem plenáris vitával folytatódott a munka, hanem a platformcsoportok külön-külön tanácskoztak. +++
1989. október 7., szombat 19:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|