|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
Istentiszteletek az NDK menekülteknek
|
1989. szeptember 8., péntek - A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa istentiszteletet és lelkigondozói szolgálatot szervezett az NSZK-ba készülő NDK-beli állampolgárok számára a csillebérci táborban és a Zugligeti úti plébánián, illetve templomban. Ez utóbbi lehetőséget a római katolikus plébános ajánlotta fel.
Vasárnap este fél nyolckor immár második alkalommal invitálják istentiszteletre a hívőket, hogy részükre két evangélikus, egy református és egy metodista lelkész közreműködésével tartsanak liturgikus szertartást. A hitéletet a stuttgarti székhelyű Diakonisches Werk protestáns segélyszervezet is segíti: máris jónéhány énekeskönyvet, német nyelvű Bibliát és gyermekeknek szóló bibliai történeteket feldolgozó füzeteket juttattak el. Az első istentiszteleten - a szervezők nem kis meglepetésére - zsúfolásig megtelt a csillebérci pavilonépület, ahol a rögtönzött oltár előtt az egyszerű liturgiát megtartották. A kötetlen formát jelzi, hogy a németek is bekapcsolódtak a szertartásba: különböző egyházi szövegeket olvastak fel, s az énekeket gitárral kísérték. Az itt tartózkodók igénye szerint ezentúl hét közben is alkalmat teremtenek a meditációs jellegű együttlétre. Az Ökumenikus Tanács tervezi, hogy amennyiben továbbra sem tudnak elutazni az NSZK-ba távozni készülők, Zánkán is megszervezik az istentiszteleteket. Ilyen igény felmerült már Leányfaluban is, ahol a helybeli egyházi személyek készséggel adnak segítséget. (MTI)
1989. szeptember 8., péntek 15:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|