|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú Charstens Vogt-tal - 1. folyt.
|
Ennek ellenére azonban úgy vélem: elképzelhető, sőt található egy, az emberi jogoknak megfelelő megoldás. Ugyanakkor azt hiszem, hogy nekünk köszönetünket és elismerésünket kell kifejeznünk a magyar vezetésnek és népnek az eddig tanúsított politikájáért, annál is inkább, mert ez az emberi jogoknak megfelelő magatartás nem vitatéma a kormány és az ellenzék között, hanem az egész ország egyetértésével történik. - Vogt úr Ön bizonyára NDK-s menekültekkel is beszélgetett Magyarországon. Milyen benyomást tettek önre azok az emberek, akikkel találkozott? - Már július elején is jártam Magyarországon, és ott többek között olyan NDK-sokkal is beszélgettem, akik a Szövetségi Köztársaságba akarnak utazni. Úgy gondolom, a Szövetségi Köztársaság egyetlen politikusának sem kell kiutazásra ösztönöznie a keletnémeteket. Tulajdonképpen az az érdekünk, hogy az NDK-ban is reformokat vezessenek be, amelyek alapján ott is kellemes és demokratikus lehet az élet. Ha a keletnémetek ki akarnak utazni, mi itt Nyugaton nem emelünk falakat eléjük. Azt hiszem, az a számos NDK-állampolgár is változtatni szeretne valamit hazájában, aki visszautazott oda Magyarországról. Azok számára viszont, akik ezt már nem tartják lehetségesnek, vagy rezignáltak, nyitva kell tartanunk a Szövetségi Köztársaság kapuit, és ezt meg is fogjuk tenni. - A magyar főváros diplomáciai köreiben olyan hírek keringenek, hogy a háttérben igen intenzív megbeszélések folynak gazdasági problémákról, és hogy a magyar, valamint a kelet-berlini vezetés Bonn anyagi kompenzációjával számol. Mit tud ön az ilyen jellegű tárgyalásokról? (folyt.)
1989. szeptember 5., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|