|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
NDK-menekültek - francia sajtó
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. szeptember 4. hétfő (MTI-tud) - Igen nagy érdeklődést váltott ki Franciaországban a Magyarországról az NSZK-ba igyekvő NDK álllampolgárok helyzete. A Libération című tekintélyes párizsi lap például négy oldalon foglalkozik hétfői számában a témával, de terjedelmes beszámolók jelentek meg róla a Le Figaro és a Le Parisien Libéré című lapokban is. A francia televíziós állomások legtöbbje híradóműsorában sugárzott tudósításokat a tömeges kivándorlásról.
A lapok helyszíni riportokat közöltek a magyarországi táborokból: Zugligetből, Csillebércről, Zánkáról. Csak röviden foglalkoztak a magyar kormány álláspontjával, bőségesen szóltak viszont a tömeges kivándorlási kísérlet okairól és következményeiről. A Libération ennek kapcsán egyoldalas elemzést közölt a német kérdés alakulásáról, a két német állam fejlődéséről, az újraegyesítés esélyeiről. A francia lapok általában azt húzzák alá a riportokban, hogy a tömeges elvándorlás oka elsősorban az NDK politikai rendszerében keresendő: az ország vezetése ellenáll a reformoknak, és elzárkózik az elől, hogy nyitást hajtson végre a két német állam kapcsolatában. A fényképes színes riportok általában elismeréssel szólnak arról, hogy a magyar szervek, a Vöröskereszt és a hatóságok nagy segítséget nyújtanak az NDK-ból távozni kívánóknak. A televíziós riportok beszámoltak arról, hogy az osztrákk-magyar határ mindkét oldalán megtették az előkészületeket a tömeges távozás lebonyolítására is. +++
1989. szeptember 4., hétfő 14:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|