|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Münnich Ferenc Társaság budapesti szervezeteinek közleménye (OS)
|
1989. augusztus 18., péntek - A Münnich Ferenc Társaság budapesti szervezetei kifejezik egyetértésüket az MSZMP Marxista Egységplatformja felhívásával, melyben tiltakozik október 23-ának, a nemzeti kiegyezés jegyében való megünneplése és az 1956-os folyamat történelmi értékelésének meghamisítása ellen. 1956 júliusában ígéretesen felerősödött a megelőző korszak sztálinista-rákosista hibáinak és bűneinek kijavítására irányuló mozgalom, s ezt a folyamatot szakította meg a hibák szocialista irányú kijavítását megakadályozva a burzsoá restauráció céljait elősegítő ellenforradalmi felkelés. Azért nem értünk egyet október 23-a ünneplésével, mert már ezen a napon előretörtek és gyakorlatilag átvették az események irányítását az ellenforradalmi erők, amit bizonyít a rádió és a nemzetközi telefonközpont 23-i esti fegyveres megtámadása is. Objektív tartalmát tekintve tehát október 23-a nem a nemzeti megegyezés, hanem a polgárháború első napjának bizonyult, melynek megünneplése ezért semmiképpen sem célszerű. A brutális lincselések, a kommunista és haladó emberek üldözése, a munkásmozgalom és az antifasiszta szabadságharc emlékei elleni támadás, a népköztársaság állami jelvényeinek és a vörös csillagnak a leverése mind olyan cselekedetek voltak, melyek kizárják, hogy szervezőik és elkövetőik bármiféle szocialista megújulást akartak volna. Az átértékelési törekvés lényeges mozzanata, az elmúlt időszak felgyorsult jobbratolódási folyamata a párttagság és a dolgozó nép megkérdezése nélkül következett be. Mindez ellentétes az MSZMP mindmáig érvénybe lépő kongresszusi határozatával, amely történelmi értékelésünk szerves és hiteles részévé vált, és amelynek megváltoztatására sem a KB, sem annak bármely bizottsága nem jogosult. Az elmúlt hónapok ilyen törekvései tehát jogtalanok és mélységesen antidemokratikusak. (OS)
1989. augusztus 18., péntek 19:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|