|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Magyar vonatkozású hírek - 1. folyt.
|
A több kelet-európai nyugatnémet nagkövetségen tartózkodó keletnémet ügyében Kohl kancellár rövid időn belül már a második üzenetet intézte Honecker keletnémet elnökhöz és pártvezetőhöz. Választ eddig nem kapott. Este a kelet-berlini televízió is jelentette az üzenet tényét, továbbá azt, hogy a budapesti nagykövetségen várakozó keletnémeteknek büntetlenséget biztosítanak, ha visszatérnek az NDK-ba. x x x A Szabad Demokraták Szövetsége üzenetet küldött Csehszlovákiába, hogy kifejezze szolidaritását a Charta 77 mozgalom tagjaival. A szövetség nevében Haraszti Miklós ismertette az üzenetet az MTI hírügynökséggel. Elmondta, hogy a dokumentum elítéli Csehszlovákia 1968-as megszállását, az invázió közelgő, augusztus 21-iki évfordulója alkalmából. Az üzenet hozzáfűzi, hogy a magyarországi demokratikus ellenzék a múltban sokszor merített a Charta tapasztalataiból és leszögezi, hogy a két országnak azonosak az érdekei. x x x A következő általános választáson az MSZMP a szavazatok több mint egyharmadát tudja majd megszerezni. Nem valószínű, hogy a kommunista párt súlyos vereséget szenvedne. De ha ez mégis megtörténne, akkor a párt ellenzékbe vonulna - jelentette ki Nyers Rezső, az MSZMP elnöke az osztrák televíziónak adott nyilatkozatában. Nyers szerint a kelet-európai helyzet még nem érett meg ahhoz, hogy Magyarország ugyanolyan semleges állam legyen, mint Ausztria. x x x (folyt.)
1989. augusztus 16., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|