|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kína - jönnek-mennek
|
Peeking/Párizs, 1989. augusztus 14. hétfő (taszsz/ap) - Először kötött szerződést amerikai cég Kínával a diákzavargások elfojtása óta; az MGM Development Co. elnöke szerint a kínai fél jelentős engdményekkel segítette elő az amerikai beruházásról szóló megállapodás létrejöttét.
Ennek értelmében az amerikai vállalat 70 évre bérbe kap egy nagyobb területet Teincsinben, amelyért egyébként jó 17 millió dollárt fizet ki. Kína igéretet tett a megállapodásban, hogyha az országban bizonytalanná válna a beruházási klíma, úgy ,,tisztességes áran,, visszavásárolja a bérelt területet. Nem hosszabbítják viszont meg a külföldi olajtársaságok azt az olajkutatási és kitermelési szerződést, melynek alapján három éve próbálnak gazdaságos mennyiségben olajat jöveszteni a Dél-kínai-tengeren. A társaságok egyikének, a francia Total-nak az illetékese közölte: nem politikai megfontolások vezették a társaságokat döntésükben, befektetésüknek még a fele sem térülhetett vissza a kitermelt olaj eladásából, olyan kevés nyersanyagot tudtak felszínre hozni a tenger talapzatán furt kutakból.+++
1989. augusztus 13., vasárnap 20:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|