|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF Országos Elnökségének nyílt levele a kormányhoz (OS)
|
1989. augusztus 4., péntek - Nyílt levél a Magyar Népköztársaság kormányához Két hét múlva lesz huszonegy esztendeje annak, hogy a Magyar Népköztársaság fegyveres erői a Varsói Szerződés akciójának keretében átlépték Csehszlovákia határát. A második világháború befejezése után ekkor vetettek be először magyar katonákat külföldön. Csehszlovákia akkor az útkeresés, a reformok és a remények időszakát élte. Az ország vezetői, a társadalom túlnyomó többsége, csehek, szlovákok és más nemzetiségűek egyet akartak, a sztalinizmus maradványait őrző rendszer átalakítását ,,emberarcú szocializmussá,,. A tét nemcsak Csehszlovákiáé volt, hanem egész Közép-Európáé, benne Magyarországé is. Hogy mi következett 1968. augusztus 21. után, mindenki jól tudja. A Prágai Tavasz reményeinek szertefoszlása hosszú ideig éreztette bénító hatását egész Európában, különösen pedig itt, a szomszédságban, és tetemes kárt okozott egymás mellett és együtt élő népeink viszonyában is. A végzetes döntés meghozatalának összes körülményeit nem ismerjük, a felelősségben viszont mindenképpen volt része a Magyar Népköztársaság akkori kormányának. A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége a közeledő évforduló alkalmából szoldaritását és együttérzését fejezi ki mindazokkal, akik Csehszlovákiában az elmúlt huszonegy év alatt síkraszálltak az emberi szabadságjogokért, a demokratikus értékekért, fölemelték szavukat az emberi méltóság védelmében. Az MDF Országos Elnöksége arra szólítja fel a Magyar Népköztársaság kormányát, hogy ítélje el az 1968-as csehszlovákiai bevonulást, határolja el magát a katonai akcióktól, nyilatkozatban foglaljon állást a ,,korlátozott szuverenitás,, elvével és gyakorlatával szemben. Budapest, 1989. augusztus 3. A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége (OS)
1989. augusztus 4., péntek 12:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|