|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
Záró istentisztelet a baptista kongresszuson (2. rész)
|
A kongresszus befejezése után Kiss Emil, az előkészítő bizottság elnöke röviden összegezte a rendezvény tapasztalatait az MTI munkatársának. Kiemelte, hogy a véleménycseréken elsősorban az emberi jogokról, a kisebbségek védelméről, a lelkiismereti és vallásszabadság kérdéseiről váltottak szót a résztvevők. Szinte valamennyien sürgették az állam és az egyház szétválasztását valamennyi európai országban. Felhívták a figyelmet az élet, ezen belül is a magzat védelmének fontosságára, valamint arra, hogy a gazdasági problémák megoldásánál az igazságosabb vagyonelosztásra kell helyzeni a hangsúlyt. A kongresszusnak a magyar hitéletre gyakorolt hatásáról kijelentette: az egyik legnagyobb eredménye az a tény, hogy több mint három ezren jöttek el hazánkba Nyugatról, így az Egyesült Államokból, valamint Indiából, sőt a Dél-Afrikai Köztársagból is. Jelentős volt a találkozó azért is, mert a magyar baptista egyház tagjainak, lelkészeinek lehetőségük nyílt arra, hogy megismerkedjenek más országbeli hittestvéreik gondolkodásával. Erre külön módot adott, hogy számosan megnyitották otthonaikat a külföldiek előtt: több mint ezren laktak a kongresszus idején magyar családoknál. A magyar hitélet tekintetében elsősorban az emelendő ki - hangsúlyozta Kiss Emil -, hogy a Billy Graham evangelizációjával együtt a baptista kongresszusra is intiválhatták a hazai gyülekezetek tagjait: esténként 6-8 ezren voltak jelen az igehirdetéseken. Emelte a rendezvény tekintélyt az is, hogy résztvevőit a legfőbb népképviseleti szerv, az Országgyűlés elnöke köszöntötte. (MTI)
1989. július 29., szombat 14:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|