|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
Időszaki országgyűlési képviselői választások (3. rész)
|
Szegeden, ahol rendben és fegyelmezetten zajlott a választás, a legtöbben délelőtt jelentek meg a szavazóhelyiségekben, a délutáni órákban már kevesebben voksoltak. A szavazatszedő bizottság tagjai kérésre több idős és beteg emberhez elvitték az urnát, s elmentek a nyugdíjasok házába is. A délután 5 órakor összeszámolt szavazatok szerint a választópolgároknak csak 43,1 százaléka dobta be a borítékot. Ezért a választási elnökség javasolta a szavazatszedő bizottságoknak, hogy ahol szükségesnek látják, a hat órai zárási időt egy órával hosszabbítsák meg, s ez meg is történt. A város legnagyobb lakótelepi körzetében, Felsővároson szavaztak viszonylag a legkevesebben. Öt órakor még legalább 1500 szavazatra volt szükség ahhoz, hogy a választást Szegeden ne kelljen megismételni. Gödöllőn és Isaszegen egész nap folyamatosan érkeztek a szavazók a választási helyiségekbe. A zárás előtt, öt óra után megélénkült az érdeklődés; sok százan, a napi elfoglaltság után érkeztek az urnákhoz. A választási bizottság délután 6 órakor úgy ítélte meg, hogy a várakozáson felül sokan jöttek szavazni, a nyári szabadságolások idején az állampolgárok hozzávetőleg 55-60 százaléka élt szavazati jogával. Hat órakor a helyiségeket bezárták, s a szavazatszedő bizottságok munkához láttak. A szavazatok összesítéséről mindenütt jegyzőkönyv készült, amelyeket a Gödöllő Városi Tanácsán székelő választási elnökséghez küldtek. (folyt.köv.)
1989. július 22., szombat 19:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|