|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A MÚOSZ Elnökségének közleménye
"A MÚOSZ Elnöksége rendkívüli ülést
hívott össze a Magyarország című hetilap szerkesztőségét érintő
kiadói döntés megvitatására.
A MÚOSZ Elnöksége megütközéssel és felháborodással ítéli el azt
a módszert, amellyel a kiadó - saját fogalmazása szerint - a
szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap ,,célját,
jellegét és irányvonalát módosítani,,.
"
SZER, Magyar híradó:
Személycserék - ki megy és ki marad?
"Rabár Ferenc saját esetleges távozásáról közli, hogy csupán
feltételezés és semmi biztos alapja nincs. Nagy Ferenc József
földművelésügyi miniszter még semmilyen formában sem értesült a
várható változásokról.
Hasonlóképp nyilatkozik a többi miniszter is. Matolcsy György
cáfol, a kormányszóvivő pedig nem kíván tápot adni sem személyekre,
sem a tárcákra, sem az időpontokra vonatkozó találgatásokat
illetően. A kormány-főtanácsos pedig személyi kérdésekben nem
bocsátkozik cáfolatokba, illetve megerősítésekbe.
"
|
|
|
|
|
|
|
Évadzáró társulati ülés Győrött
|
1989. június 12., hétfő - Évadzáró társulati ülést tartottak hétfőn a győri Kisfaludy Színházban. Bor József igazgató egyebek között elmondta: gazdasági okokból kénytelenek voltak csökkenteni a társulat létszámát, továbbá a korábbi szezonokhoz képest a bemutatók számát. Le kellett mondaniuk a műhelymunkáról, a kísérletezésről, ennek nyomán a repertoár veszített színességéből, viszont a fokozott takarékosságnak köszönhetően meg tudták tartani fizetőképességüket, életben tudták tartani a színházat annak ellenére, hogy mozgásterük az árak emelkedése miatt egyre szűkűl.
Az elmúlt évadban 14 produkciót vittek színre: öt felújításuk volt, s kilenc bemutatót tartottak. 298 előadásukat 174 ezer néző tekintette meg. A prózai darabok közül nagy sikere volt a Lear királynak, Shakespeare tragédiája a közönség által felállított tetszési rangsor második helyére került. Sok nézője volt Az idő vasfoga című Csurka-darabnak és Csehov Sirályának, amelyet ősszel egyenes adásban közvetít a televízió. A zenés színművek közül A potyautas és a Leányvásár iránt mutatkozott a legnagyobb érdeklődés. Egyébként az évadban a Jacobi operett tetszési indexe volt a legmagasabb, s nyerte így el az első helyet a közönségszavazatok alapján. A továbbiakban az igazgató bejelentette: a következő évadra tíz művész más társulathoz szerződik, köztük Gregor József, aki a szegedi operatárstulat vezetője lesz, győri kapcsolatait énekesként azonban továbbra is fenntartja. Végül az igazgató átadta Áts Gyula színművésznek a Várady-díjat, amelyet a társulat titkos szavazással ítélt oda a kitüntetettnek, művészi munkája elismeréseként. (MTI)
1989. június 12., hétfő 15:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|