|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Vásárhelyi Miklóssal
|
London, 1989. január 26. (BBC) - Mint híreinkben is hallhatták Budapesten a kormány szóvivője bejelentette, hogy Nagy Imrét és volt vádlott társait hozzátartozóik újra eltemetik egy jelzett sírban, amely határozatot humanitárius alapon hoztak, nem rehabilitálásként. Munkatársunk, Neményi Ninon telefonon hívta fel dr. Vásárhelyi Miklóst, a Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik vezetőjét és megkérdezte véleményét az eseményről. - Vásárhelyi Miklós! Milyen jelentőséget tulajdonít a mostani kormánynyilatkozatnak, illetve bejelentésnek? - Ez kétségkívül egy jelentős esemény, bár meg kell mondanom, hogy nem ért bennünket a meglepetés erejével, hiszen tavaly nyártól kezdve felelős állami és pártvezetők, köztük ugye Grósz Károly akkor még miniszterelnöki minőségében Amerikában bejelentette, hogy erre a kegyeleti aktusra sor kerül, és azóta ez több helyen is elhangzott. Tehát ez tulajdonképpen most csak megerősítése, hivatalos megerősítése azoknak a nyilatkozatoknak, amelyeket eddig már ismertünk. Na már most nyilvánvalóan hát, hogy a családok, a bajtársak, a harcostársak számára egy megnyugtató esemény az, hogy több mint 30 év után a Nagy Imre-per áldozatainak a holtestét ugye átadják a családjaiknak és eltemessék őket. Megadják nekik a végtisztességet, hát ami a humánumnak mondjuk egy alapvető követelménye. Ehhez azonban kettőt szeretnék hozzátenni. Először is, hogy azon a bizonyos 301-es a parcellán a mi feltevéseink szerint - sajnos erről még mai napig sincs semmi hivatalos kimutatás, de a mi feltevéseink szerint - több száz embernek a holtteste fekszik. És én elkerülhetetlennek, és feltétlenül szükségesnek tartom azt, hogy ennek az 5 holttestnek a feltárása egy folyamatnak a kezdete legyen. Hát tehát az, aki végül is ellenezze nincsen, mert ugyan az a végtisztesség, ugyan az a kegyelet kijár mindenkinek, akit az 1956 utáni megtorlások során kivégeztek. És ennek nem lett semmiféle technikai és adminisztratív akadálya. A második dolog, amit meg szeretnék jegyezni, hogy rossz szájízzel vettem tudomásul, hogy ezt a bejelentést is felhasználták arra, hogy Nagy Imre személyét gyalázzák és rágalmazzák. Tudniillik meg, hogy úgy tüntessék fel a dolgot bizonyos képes dokumentumok alapján, mintha tulajdonképpen az, hogy a kivégzetteket jeltelen sírba temessék ez a Nagy Imre intézkedése lett volna. Hát joggal vetődik fel a kérdés, hogy hát akkor hogy temették el gödörbe, meszesgödörbe azokat az embereket, akik 1953-54 előtt haltak meg, végeztek ki. A Rajk-pernek az áldozatait, és az összes többi koncepciós pereknek az áldozatait, kommunistákat és nem kommunistákat azok ugyanilyen jeltelen sírban voltak, és jóval azelőtt az állítólagos Nagy Imre-rendelet előtt történt. Tehát ezt én nagyon rosszízű dolognak tartom. Na most mint a Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik vezetője a leghatározottabban leszögezhetem, hogy ugyanakkor, amikor ennek a temetésnek a megrendezésében a családokkal együtt aktív részt fogunk venni, és igen is egy nyilvános temetés lesz, mert ez nem egy magánügy, ez a magyar népnek az ügye, ugyanakkor ez nem fogja egyáltalában csökkenteni a mi elszántságunkat és harcunkat, hogy minden egyes bajtársunk, harcostársunk az 1956-os forradalomnak minden áldozata ugyanilyen végtisztességben részesüljön, és ami ezzel legalább egyenértékben fontos, megkapja a neki járó teljes politikai és erkölcsi rehabilitációt. +++
1989. január 26., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|