|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
|
|
|
|
|
VSZ - Körmendi-nyilatkozat
|
Budapest, 1990. november 16. péntek (MTI-AP/APA) - A
külföldi hírügynökségek visszatérnek Körmendi Istvánnak, a Magyar
Külügyminisztérium főosztályvezetőjének a parlament külügyi
bizottságában elhangzott szerdai felszólalására, amelyben először
került nyilvánosságra: a jövő év július elsejével megszűnik katonai
szövetségként létezni a Varsói Szerződés.
Az AP amerikai és az APA osztrák hírügynökségnek adott nyilatkozatában Körmendi István elmondta: a VSz katonai tevékenységének beszüntetésére vonatkozó formális döntést a Politikai Tanácskozó Testület küszöbönálló budapesti űlésén hozza meg, miután a tagállamok megfelelő szinten már jelezték, hogy egyetértenek a VSZ többoldalú katonai struktúráinak jövő év közepén történő megszüntetésével.
Körmendi István elmondta, hogy a katonai tevékenység megszüntetésével az együttműködés két közös szerveként az állam- és kormányfői szintű Politikai Tanácskozó Testület és a Leszerelési Különbizottság marad meg.
A magyar külügyi illetékes közölte, hogy Magyarország számára nem a VSZ megszüntetésének időpontja és módja fontos, hanem a katonai szövetség megszüntetése után a további kapcsolatok kiépítése a volt tagországokkal. Magyarország máris lépéseket tett a jelenlegi tagokkal történő új típusú kétoldalú kapcsolatok kialakítására - hangsúlyozta Körmendi István. +++
1990. november 16., péntek 16:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|