|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
|
|
|
|
|
Vb-nyitány meglepetéssel - Samaranch is Budapest vendége (1.
rész)
|
1990. november 10. szombat (MTI) - A 63. súlyemelő világbajnokságra újjávarázsolt Nemzeti Sportcsarnokban szombaton megkezdődött a 37 országot reprezentáló mezőny vetélkedése a tíz súlycsoport érmeiért. A nyolcnapos tárcsás viadal nyitányán a legkönnyebbek, az 52 kilósok álltak dobogóra. Az ,,elitgárdában,,, vagyis a 11 tagú A-csoportban lépett a létszámát illetően kicsi, lelkesedésben annál nagyobb közönség elé a magyar válogatott ,,minidaruja,,, az MTK-VM-es Nagy Péter. Az összetettben idén májusban Eb-hetedik helyezett, 29 éves versenyző a rajt előtt azt mondta, erősnek és technikailag is ,,rendezettnek,, érzi magát. Persze ezzel együtt sem számított a kategória esélyesei közé. A győzelemre két kínai és mindenekelőtt a világbajnoki címvédő bolgár Ivan Ivanov pályázhatott reálisan, különösképpen azután, hogy a volt román Európa-bajnok, Traian Ciharean - aki augusztus vége óta Szekszárdon él - nincs a vb-résztvevők között. Ivanov az edzőteremben arról beszélt, hogy kiválóan sikerült a felkészülése, s kerek perec kimondta, hogy Budapestre is a világbajnoki aranyért jött.
Nagy Péter - igazolva szavait - önmagához képest magasan, egy mázsán kezdett a szakításban, sikerrel, mi több, a 105 is jó volt, a 107.5 viszont már kifogott rajta. Igy is meglepetésre az előkelő világbajnoki ötödik helyet érdemelte ki, miután papíron jobb vetélytársai közül többen is hibáztak. A dobogós-jelöltek a világcsúcshoz közeli szinten fejezték be külön párbajukat. Ivanov csak másodszorra birkózott meg a 115-tel, s ez az aranyérembe került neki. A fiatalabb, kevésbé ismert kínai, Zhang Zairong viszont a 117.5 után kishíján kiszakította a világcsúccsal azonos 120 kg-ot is, ám végül a vastömeg bizonyult az erősebbnek. A rekordbeállítási kísérletnek már tanúja volt Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke is, aki szombaton külön repülőgépével érkezett Budapestre két napra. (folyt.köv.)
1990. november 10., szombat 16:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Vb-nyitány meglepetéssel ... (2. rész)
|
A lökésben aztán helyreálltak az ,,erőviszonyok,,. Előbb a magyar súlyemelő rontotta le szakításbizonyítványát, mert - a kiesés rémétől fenyegetve - csak harmadszorra bánt el a 120 kilóval. Ezzel a fogásnemben tizedikként, az összetettben pedig kilencedikként végzett. A két kínai hasonlóképpen ,,legyengült,, a folytatásra, vérszegényen löktek, olyannyira, hogy helyükre két KNDK-beli állhatott fel az emelvényre a fogásnemi győzelmet, egyben az összetett világbajnoki titulust is kiérdemelt Ivanov mellé. A bolgár hajszálra olyan teljesítménnyel lett első, mint a tavaszi aalborgi Európa-bajnokságon. Neki és érmes társai mindegyikének a díszvendég Juan Antonio Samaranch adta át a vb-medálokat.
52 kg:
összetett világbajnok: ---------------------- Ivan Ivanov (Bulgária) 265 kg (115, 150) 2. Huang Xiliang (Kína) 250 (115, 135) 3. Zhang Zairong (Kína) 247.5 (117.5, 130) 4. Kim Myong Sik (Koreai NDK) 240 (102.5, 137.5) 5. Kim Jong Nam (Koreai NDK) 237.5 (100, 137.5) 6. Jung Hoon Ham (Koreai Köztársaság) 237.5 (107.5, 130) 7. Giovanni Scarantino (Olaszország) 227.5 (100, 127.5) 8. Hiroshi Watanabe (Japán) 225 (100, 125) 9. Nagy Péter (Magyarország) 225 (105, 120) 10. Jose Andres Ibanez (Spanyolország) 222.5 (95, 127.5) 11. Hiroshi Ikenata (Japán) 217.5 (95, 122.5) 12. Ercon Bayar (Törökország) 217.5 (97.5, 120) 13. Kostas Polychronakis (Görögország) 207.5 (85, 122.5) 14. Said Asri (Algéria) 200 (85, 115) 15. Rehuma Ezwair (Líbia) 180 (80, 100) 16. Nikola Alilomov (Jugoszlávia) 162.5 (67.5, 95) (folyt.köv.)
1990. november 10., szombat 16:36
|
Vissza »
|
|
Vb-nyitány meglepetéssel ... (3. rész)
|
szakítás, világbajnok: ---------------------- Zhang Zairong (Kína) 117.5 kg 2. Huang Xiliang (Kína) 115 3. Ivan Ivanov (Bulgária) 115 4. Jung Hoon Ham (Koreai Köztársaság) 107.5 5. Nagy Péter (Magyarország) 105 6. Kim Myong Sik (Koreai NDK) 102.5 7. Hiroshi Watanabe (Japán) 100 8. Kim Jong Nam (Koreai NDK) 100 9. Giovanni Scarantino (Olaszország) 100 10. Ercon Bayar (Törökország) 97.5 11. Sudarsono Mulyono (Indonézia) 95 12. Hiroshi Ikenata (Japán) 95 13. Jose Andres Ibanez (Spanyolország) 95 14. Said Asri (Algéria) 85 15. Kostas Polychronakis (Görögország) 85 16. Rehuma Ezwair (Líbia) 80 17. Nikola Alilomov (Jugoszlávia) 67.5
lökés, világbajnok: ------------------- Ivan Ivanov (Bulgária) 150 kg 2. Kim Myong Sik (Koreai NDK) 137.5 3. Kim Jong Nam (Koreai NDK) 137.5 4. Huang Xiliang (Kína) 135 5. Zhang Zairong (Kína) 130 6. Jung Hoon Ham (Koreai Köztársaság) 130 7. Jose Andres Ibanez (Spanyolország) 127.5 8. Giovanni Scarantino (Olaszország) 127.5 9. Hiroshi Watanabe (Japán) 125 10. Hiroshi Ikenata (Japán) 122.5 11. Kostas Polychronakis (Görögország) 122.5 12. Ercon Bayar (Törökország) 120 13. Nagy Péter (Magyarország) 120 14. Said Asri (Algéria) 115 15. Rehuma Ezwair (Líbia) 100 16. Nikola Alilimov (Jugoszlávia) 95
Sudarsono Mulyono (Indonézia) kiesett (folyt.köv.)
1990. november 10., szombat 16:42
|
Vissza »
|
|
Vb-nyitány meglepetéssel ... (4. rész)
|
Az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón Ivan Ivanov kérdésekre válaszolva ezt mondta:
- Szorosabb ,,befutót,, vártam, nem hittem volna, hogy ellenfeleim a lökésben csak ennyire képesek. Ami a szteroidprofilt illeti, elégedett vagyok a bevezetésével, ezért is állíthatom nyugodt szívvel, hogy legalább két évig senki sem fog tudni legyőzni...
x x x
(folyt.köv.)
1990. november 10., szombat 16:56
|
Vissza »
|
|
Vb-nyitány meglepetéssel ... (5. rész)
|
Este hat órától már újabb súlycsoport versenyzőit szólították emeléshez. Ám mielőtt az 56 kg-ban indulók felsorakoztak volna, bensőséges ünnepség tanúja lehetett a sportcsarnok időközben megszaporodott közönsége. Samaranch elnök a NOB Olimpiai Érdemrendjét adta át sportolói életútjáért Kárpáti Rudolfnak, a hatszoros olimpiai aranyérmes kardvívónak.
Azután ismét a súlyemelőké volt a főszerep. A kategória magyarja, Lénárt Ferenc 115 kg-on mutatkozott be - igen rosszul, mert háta mögé ejtette a súlyzót. De másodikra, kemény akarattal, már a feje felett tudta tartani, ami már csak azért is fontos volt, mert a 117.5 nem sikerült neki. A ,,nagyágyúk,, közül feltűnően haloványan teljesített a bolgárok olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Szevdalin Marinov, aki csak 120 kilóig jutott. Igy a fogásnem világcsúcstartója, a legutóbbi Világ Kupa-győztes kínai Liu Shoubin és a világbajnoki címvédő, a tavaly Athénban még szovjet színekben győztes, itt Budapesten pedig már törökként versenyző Hafiz Szulejmanoglu csatázott az aranyéremért. A színvonalas harcból - a 135 kg-os csúcsmagasságot egyébként egyformán sikertelenül ostromló riválisok közül - Szulejmanoglu került ki győztesen. (folyt.köv.)
1990. november 10., szombat 19:04
|
Vissza »
|
|
Vb-nyitány meglepetéssel ... (6. rész)
|
Lénártnak a lökésben is ismételnie kellett kezdősúlyán, s ott is ragadt a 132.5-en, mert az ötkilós emelés soknak bizonyult. A mérlege: szakításban hetedik, lökésben tizedik, összetettben hetedik.
A kínai-török párharc drámai végkifejletet hozott: Liu Shoubin túljutott a másfél mázsán, és ugyanezen a súlyon kezdett Szulejmanoglu is. A török versenyző elsőre rontott, majd a második próbálkozásánál sajnálatosan pórul járt: miközben hátraejtette a súlyzót, kifordult a könyöke, és sérülés miatt már nem is tudta folytatni a versenyt. Közben egy másik kínai, a tavalyi vb-bronzérmes He Yingguiang beérte Liut, és mivel a harmadik a dél-koreaiak volt ifjúsági világbajnoka, Chun Byung Kwan lett, teljessé vált az ázsiai siker.
56 kg:
összetett, világbajnok: ----------------------- Liu Shoubin (Kína) 285 kg (130, 155) 2. He Yingguiang (Kína) 285 (125, 160) 3. Chun Byung Kwan (Koreai Köztársaság) 277.5 (122.5, 155) 4. Szevdalin Marinov (Bulgária) 270 (120, 150) 5. Kim Jong Nam (Koreai NDK) 260 (117.5, 142.5) 6. Marek Gorzelniak (Lengyelország) 252.5 (112.5, 140) 7. Lénárt Ferenc (Magyarország) 247.5 (115, 132.5) 8. Aurel Sirbu (Románia) 247.5 (110, 137.5) 9. Arvo Ojalehto (Finnország) 245 (110, 135) 10. Pascal Arnou (Franciaország) 242.5 (105, 137.5) 11. Ahmed Tarbi (Algéria) 230 (105, 125) 12. Jose Luis Martinez (Spanyolország) 230 (105, 125) 13. Jose Zurera (Spanyolország) 227.5 (102.5, 125) 14. Lin Tzu Yao (Tajvan) 225 (100, 125) 15. Adlouni (Palesztina) 212.5 (90, 122.5)
Kiestek: Laurent Fombertasse (Franciaország) Hafiz Szulejmanoglu (Törökország) Takashi Ichiba (Japán) (folyt.köv.)
1990. november 10., szombat 20:44
|
Vissza »
|
|
Vb-nyitány meglepetéssel ... (7. rész)
|
szakítás, világbajnok: ---------------------- Hafiz Szulejmanoglu (Törökország) 132.5 kg 2. Liu Shoubin (Kína) 130 3. He Yingguiang (Kína) 125 4. Chun Byung Kwan (Koreai Köztársaság) 122.5 5. Szevdalin Marinov (Bulgária) 120 6. Kim Jong Nam (Koreai NDK) 117.5 7. Lénárt Ferenc (Magyarország) 115 8. Marek Gorzelniak (Lengyelország) 112.5 9. Takashi Ichiba (Japán) 110 10. Arvo Ojalehto (Finnország) 110 11. Aurel Sirbu (Románia) 110 12. Pascal Arnou (Franciaország) 105 13. Laurent Fombertasse (Franciaország) 105 14. Ahmed Tarbi (Algéria) 105 15. Jose Luis Martinez (Spanyolország) 105 16. Jose Zurera (Spanyolország) 102.5 17. Lin Tzu Yao (Tajvan) 100 18. Adlouni (Palesztina) 90
lökés, világbajnok: ------------------- He Yingguiang (Kína) 160 kg 2. Liu Shoubin (Kína) 155 3. Chun Byung Kwan (Koreai Köztársaság) 155 4. Szevdalin Marinov (Bulgária) 150 5. Kim Jong Nam (Koreai NDK) 142.5 6. Marek Gorzelniak (Lengyelország) 140 7. Pascal Arnou (Franciaország) 137.5 8. Aurel Sirbu (Románia) 137.5 9. Arvo Ojalehto (Finnország) 135 10. Lénárt Ferenc (Magyarország) 132.5 11. Jose Zurera (Spanyolország) 125 12. Lin Tzu Yao (Tajvan) 125 13. Ahmed Tarbi (Algéria) 125 14. Jose Luis Martinez (Spanyolország) 125 15. Adlouni (Palesztina) 122.5
Kiestek: Laurent Fombertasse (Franciaország) Hafiz Szulejmanoglu (Törökország) Takashi Ichiba (Japán) (folyt.köv.)
1990. november 10., szombat 20:45
|
Vissza »
|
|
Vb-nyitány meglepetéssel ... (8. rész)
|
Sajtótájékoztatón az ezüstérmes He sportszerűen azt mondta, igazságos az új szabály, amely szerint azonos eredményt elérteknél - ha egyébként a testsúly a verseny előtti mérlegelésnél azonos - az végezzen előrébb, aki hamarabb érte el ugyanazt az eredményt. (Egyébként egyforma teljesítménynél a testsúlykülönbség dönt - a szerk.)
A világbajnokság éremtáblázatának állása az első két kategória összetett végeredménye alapján:
arany ezüst bronz
Kína 1 2 1 Bulgária 1 - - Koreai Köztársaság - - 1
A vasárnapi versenynapon egy súlycsoport, a 60 kilósok küzdelmeit rendezik meg, a magyar színek képviseletében Lakatos István lép a dobogóra.+++
1990. november 10., szombat 20:46
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|