|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
|
|
|
|
|
A benzinválságról
|
-----------------
London, 1990. október 29. (BBC, Panoráma) - Pártos Gábor kommentárjában a magyarországi benzinválságról a következőket mondja:
- A több mint 30 százalékos infláció, az egyre komolyabban fenyegető munkanélküliség következtében az öt hónapja hivatalban lévő magyar koalíciós kormány szerencséje visszájára fordult. A múlt hónapban tartott helyhatósági választásokon országszerte megnőtt a liberális ellenzéki pártok támogatása, ugyanakkor a privatizációs politika kapcsán kiütköztek a Magyar Demokrata Fórum és kisebb koalíciós partnerének, a Kisgazdapártnak a nézetkülönbségei.
Amikor ezután múlt hét csütörtökén a kormány bejelentette, hogy közel 70 százalékkal felemeli az üzemanyagárakat, az intézkedés azonnali reakciót váltott ki a legsúlyosabban érintettekből, a taxisokból és a magán teherfuvarozókból. Gépjárműveikkel elállták a fő útkereszteződéseket, hidakat, vasúti átjárókat, autóbuszpályaudvarokat, és országszerte megbénították a forgalmat.
Azt senki sem vitatta, hogy fel kell emelni az üzemanyagárakat. Az elmúlt három hónapban egyharmadával csökkent a Szovjetunióból érkező, viszonylag olcsó olajszállítmányok mennyisége. Ezzel egyidejűleg az Öböl-válság következtében a világpiaci, tehát keményvalutáért beszerezhető olaj ára megkétszereződött.
Számos bírálat érte azonban a magyar kormányt az áremelések bevezetésének módja, valamint az annak nyomán kialakult helyzet kezelése miatt. Az áremelés bevezetése túlságosan hirtelen jött, és mértéke sokak számára túlságosan nagy volt. (folyt.)
1990. október 29., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|