|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
|
|
|
|
|
FTC-Törley: fél lépésre a 20. bajnoki aranyéremtől (1. rész)
|
1990. május 31. csütörtök (MTI) - Csütörtökön a várt hatalmas érdeklődés kísérte az első osztályú vizilabda bajnokság döntőjének első mérkőzését, az FTC-Törley és a Vasas között. Kezdés előtt egy órával már több száz, javarészt zöld-fehér drukker várta a pénztárnyitást. A találkozó - az előzetes várakozásoknak megfelelően - látványos, hatalmas küzdelmet hozott, s legfőképpen a válogatott játékosok egymás elleni nagy csatáját. A zöld-fehérek két gólos győzelme nem tükrözi hűen fölényes játékukat, a fáradtnak, idegesnek látszó piros-kékekkel szemben.
FTC-Törley - Vasas 10:8 (2:1, 4:2, 3:4, 1:1) -------------------------------------------- Komjádi uszoda, 3000 néző, v: Koós, Kosztolánczy
FTC-Törley: ----------- Ambrus - Loványi, Gyöngyösi 5, (egyet négyméteresből), Vad 1, Biró, Dóczi 2, Csizmadia cserék: Fazekas 2, Rázga, Molnár, Varga, Pető
Vasas: ------ Nemes - Eppel 1, Petőváry Zs. 1 (négyméteresből), Liebhauser 2, Kuncz, Tóth F. 1, Matusek cserék: Mészáros 2, Földi 1, Petőváry A, Rosta
A mérkőzés kezdetén, a ráúszáskor a Ferencváros hozta el a labdát, s egy percen belül Csizmadia, majd Dóczi lövését is magabiztosan hárította Nemes, holott kétszer is emberelőnybe kerültek a zöld-fehérek. Feltűnő volt az első negyed nagy részében, hogy a játékosok mindkét oldalon rendre kihagyták a helyzeteket, a két válogatott hálóőr jó formájának köszönhetően. Az első gólra az ötödik perc közepéig kellett várni a szépszámú publikumnak, ekkor Gyöngyösi előnyből szerezte meg a vezetést a ferencvárosiaknak, s 33 másodperc elteltével Tóth Franknak sikerült az egyenlítés. A második játékrészt a Vasas hátrányban kezdte, de amint kiegészült, Dóczi akcióból két gólosra növelte a Fradi előnyét. Eppel még előnyből szépített (3:2), ekkor viszont beindultak a zöld-fehérek, elsősorban Gyöngyösi káprázatos megmozdulásainak köszönhetően. S eközben a kapusok tovább folytatták brillirozásukat. (folyt.köv.)
1990. május 31., csütörtök 19:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|