|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
|
|
|
|
|
Eseménydömping vizilabdában - szponzort és új nevet kapott az
FTC pólósszakosztálya (1. rész)
|
1990. május 21. hétfő (MTI) - A ,,hagyományok,, szellemében ismét egy söröző, a Kaltenberg után most a Viking Tuborg sörbár - volt a színhelye a Magyar Vizilabda Szövetség újabb sajtótájékoztatójának. Nemcsak a sportág teljes vezérkara - dr. Bodnár András elnökkel és Kiss Ottó főtitkárral az élen -, hanem a rájátszás négyes mezőnyébe bejutott csapatok szakvezetői, s a legjelentősebb vizilabda-szponzorok is ott voltak a Tanács körúti sörbárban.
A legnagyobb hangsúlyt - érthetően - a bajnokság rájátszásának küszöbön álló küzdelmei kapták. A legjobb négy csapat mérkőzéssorozata az Arany Ászok Kupáért folyik, az anyagi támogató Kőbányai Sörgyár új és igen népszerű terméke nevével fémjelezve. Dr. Hegedűs József, a sörgyár kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a bajnoki aranyérmesnek 600 ezer, a második helyezettnek 300 ezer forintot ajánlottak fel, míg az újságírók által megválasztott legjobb és legsportszerűbb játékos egyenként 50 ezer forintos jutalmat kap. Idén harmadszor rendeznek rájátszást a vizilabda bajnokságban, s az elődöntőkre a felek közös megegyezéssel már játékvezetőket is választottak.
A döntőbe jutásért a műsor:
csütörtök: Vasas - Szeged, Hajós Alfréd uszoda, 17.30 ó, v: Vuszek, Pék Ferencváros - Tungsram, Komjádi uszoda, 19.30 ó, v: Kosztolánczy, Székely
szombat: Tungsram - Ferencváros, Komjádi uszoda, 10.55 ó, v: Koós, Németh Szeged - Vasas, Szeged, 18 ó, v: Szarka, Erdős
vasárnap, amennyiben szükség van harmadik mérkőzésre: Ferencváros - Tungsram, Komjádi uszoda, 16 ó, v: Kosztolánczy, Erdős Vasas - Szeged, Hajós Alfréd uszoda, 18 ó, v: dr. Konrád, Szentgyörgyi
Elhangzott még, hogy idén már nem lesz bronzmérkőzés, a két elődöntő vesztesei közül az a csapat lesz a harmadik, amelyik előrébb végzett a bajnokság rendes szakaszában. (folyt.köv.)
1990. május 21., hétfő 14:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|