|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
|
|
|
|
|
Alfred Dregger gratulál Antall Józsefnek
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. április 9. hétfő (MTI-tud) - Alfred Dregger, a
CDU/CSU parlamenti csoportjának elnöke hétfőn táviratban fejezte ki
szerencsekívánatait Antall Józsefnek, az MDF elnökének annak a nagy
győzelemnek az alkalmából, amelyet a Magyar Demokrata Fórum a
kisgazdapárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal aratott.
Ez a győzelem megfelel nemcsak Magyarország, hanem Európa érdekeinek is. Mi, német kereszténydemokraták és keresztényszociálisok határozottan kiállunk azért, hogy az Európai Közösségek táruljon fel a demokratikus Magyarország előtt. Magyarország nem kevésbé európai, mint az Európai Közösségek többi tagjai - írta Alfred Dregger.
Egyúttal tolmácsolta Helmut Kohl szövetségi kancellár szerencsekívánatait is, ,,aki kezdettől fogva európai szellemben támogatta Antall Józsefet és pártját,,.+++
1990. április 9., hétfő 15:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|