|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
|
|
|
|
|
Választás - franciák az MDF-ről (1. rész)
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. április 9. hétfő (MTI-TUD) - A hétfő reggeli
francia lapok egy része még csak röviden tudósít a magyarországi
választás második fordulójának első eredményéről, de a Le Figaro már
terjedelmes tudósítást közöl Antall József nyilatkozatával. A lap
címoldalán, induló anyagként jelenti be, hogy ,,Magyarországon a
jobbközép győzött,, a kommunisták 43 éves hatalma után. A jelentés
azt írja, hogy a választáson győztes Magyar Demokrata Fórum
vezetője, Antall József ,,már miniszterelnökként viselkedik,
közölte, hogy kész találkozni Gorbacsovval és koalíciót akar
alakítani két kisebb partnerével, a kisgazdapárttal és a
kereszténydemokratákkal,,.
Antall József, akit a lap be is mutat olvasóinak, nyilatkozatot adott a Le Figaro munkatársának. Külpolitikai célkitűzéseiről elmondotta: azonnali feladatnak tekinti, hogy Magyarország csatlakozzék az európai integrációhoz, távlati célként maga elé tűzve az EGK tagságát. Ugyancsak cél az, hogy előremozdítsák egy európai biztonsági rendszer létrejöttét. ,,Magyarország európai törekvései nem ellentétesek azzal, hogy jó viszonyt tartsunk fenn közvetlen szomszédainkkal, természetesen a Szovjetunióval és mindazokkal az országokkal, ahol tiszteletben tartják a magyar kisebbség jogait,, - mondotta. A VSZ-tagság fenntartásáról kijelentette: a Kelet-Európában bekövetkezett fejlődés komoly mértékben megkérdőjelezi a szerződés létét s így a kérdést ebből a szemszögből kell megvizsgálni.
Kormányzati programjáról szólva Antall József kijelentette: a privatizálást ,,a lehető leggyorsabb ütemben kell megvalósítani, de meg kell őrízni Magyarország nemzeti érdekeit,,. ,,A folyamatnak ellenőrzöttnek kell lennie. Ösztönzőleg hathat ránk az, ami Nagy-Britanniában és Franciaországban történt, de a nyugat-európai államosítások megszüntetését nem lehet összehasonlítani azzal, ami Magyarország számára szükséges,, - mondotta. A lap kérdésére válaszolva úgy vélekedett, hogy a magyar tőke egyelőre nem tud versenytársa lenni a nyugati tőkének a privatizálásban. ,,Mindent meg kell tennünk, hogy ösztönözzük a tőkés rendszert Magyarországon, helyreállítsuk a bizalmat, növeljük a vállalkozó kedvét. De a külföldi tőke beruházásait rendkívüli fontosságúnak tekintjük,, - idézi a Le Figaro az MDF elnökének nyilatkozatát. (folyt.)
1990. április 9., hétfő 13:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|