|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
|
|
|
|
|
Hírügynökségek a választásokról (2. rész)
|
A TASZSZ késő délutáni második terjedelmes jelentésének nagyobb részét a parlament előtti pázsiton lesátorozott Magyar Október Pártnak szenteli és az alapvetően békés légkörű választás disszonáns hangjának nevezi felhívásait. A hírügynökség tudósítójának nyilatkozó egyik pártaktivista részletesen taglalja, miért tartják hamisnak a választásokat. A TASZSZ megjegyzi, hogy agressziv bojkottjuk ellentmond az egészében véve kiegegyensúlyozott választási kampánynak és nem jellemző a mai magyar társadalomra. A tudósító beszámol arról is, hogy a párt 1995-ig szándékozik az országház előtt táborozni és már megkapta ehhez az engedélyt. Mivel a rendőrség rájuk sem hederít, kénytelenek lesznek a főváros új turistalátványosságának szerepét felvállalni - teszi hozzá a tudósító.
A magát ,,igazi ellenzéknek,, tartó Magyar Október Párt akciójáról és kifogásairól beszámolt az AFP is.
A hírügynökségek általában az SZDSZ és az MDF fej-fej melletti szoros versenyét és az MSZP vereségét jósolták. A Reuter ismertette a Gallup intézet friss felmérését, amely szerint az SZDSZ a listás szavazatok 23,5, az MDF pedig 23,1 százalékára számíthat, míg az egyéni választókerületekben ez 23,8 , illetve 20,8 százalék. A felmérés szerint a kisgazdáknak 11 százalékra számíthatnak, a FIDESZ pedig maga mögé, az ötödik helyre utasítja az MSZP-t.
A Reuter megjegyzi, hogy a választások megfosztják hatalmuktól azokat a reformereket is, akik segítettek visszavezetni az országot a nyugati tipusú demokráciához. Hírügynökség tömör portrét ad Pozsgay Imréről (MSZP), Németh Miklósról (MSZP), Kis Jánosról (SZDSZ), Antall Józsefről (MDF), Orbán Viktorról (FIDESZ), Vörös Vincéről (FKGP) és Király Béláról.
A választóhelyiségek előtt megkérdezettek egyhangúan a változás és a kommunizmussal való végleges szakítás mellett foglaltak állást - olvasható az AFP újabb, késő délutáni jelentésében. A hírügynökségnek egy 66 éves férfi elmondotta, azért szavazott ,,unokáira,, , a FIDESZ-re, mert fiatalok, intelligensek és ambicióik vannak, és ambicióra nagy szükség lesz a nehézségek legyűréséhez. A Reuter hozzáteszi: sokan érzik úgy azonban, hogy bárki nyer is, az ország súlyos gazdasági helyzete miatt nehéz időknek néznek elébe.
Az AFP délutáni jelentése szerint amerikai, illetve az Európa Tanácsot képviselő külföldi megfigyelők nagyon elégedetten nyilatkoztak a választások lefolyásáról és az esemény fontosságának tudatában levő szavazók fegyelmezettségéről. +++
1990. március 25., vasárnap 20:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|