|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
|
|
|
|
|
Csehszlovákia - karácsony
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. december 25. hétfő (MTI-TUD) - A Románia iránti szolidaritás jegyében teltek el a karácsonyi ünnepek Csehszlovákiában, a tragikus események pár napra háttérbe szorították a külföld más híreit és a belpolitika időszerű kérdéseit. Karácsony este Csehszlovákia-szerte az ablakokban gyertyák égtek a temesvári vérengzés áldozataiért. Egymást érik a felajánlások a romániai sebesültek megsegítésére, az emberek véradásra jelentkeznek, családok ajánlják fel, hogy romániai hajléktalan gyermekeket fogadnak be, orvostanhallgatók, szakorvosok ajánlják fel, készek Romániába utazni. Több teherautókonvoj már szombaton elindult Romániába, s hétfőn reggel Prágából útnak indítottak egy tehervonatszerelvényt a főiskolai diákok által gyűjtött élelmiszerrel. A vonathoz útközben további vagonokat csatolnak segélyszállítmányokkal a különböző csehszlovákiai városokban. Két repülőgép is segélyszállítmánnyal megrakodva készenlétben áll, hogy amint a bukaresti repülőtér fogadni tudja a gépeket, Romániába induljanak. Több csehszlovákiai nagyvárosban válságstáb alakult a romániai segélyfelajánlások koordinálására és elszállításuk megszervezésére.
A demokrácia útjára lépett Csehszlovákia egyébként negyven év után először ünnepelte igazán felszabadultan a karácsonyt. A csehszlovák televízió történetében először vasárnap éjféli misét közvetített a prágai Mária mennybemenetele templomból, ahol a szertartást papkollegáival együtt celebrálta Vaclav Maly, katolikus pap, a Polgári Fórum volt szóvivője, a november 17-i események utáni prágai tömegtüntetések egyik jelentős szervezője. A prágai rádió a France Inter 1. rádióadóval együtt a dominikánus rend prágai Szent György templomából sugárzott éjféli misét, amelyen - mint azt a rádió kiemelte - részt vett Václav Havel, a Polgári Fórum vezető személyisége, köztársasági elnökjelölt. Az istentisztelet végén hét nyelven, köztük magyarul kívánt boldog karácsonyt és békés ünnepeket a misét celebráló katolikus lelkész. +++
1989. december 25., hétfő 19:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|