|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
|
|
|
|
|
Tisza II. öntözőrendszer - kárelhárító ellenőrzés
|
1989. febrár 20., hétfő - A másfél évtizede tartó öntözéses gazdálkodás következtében a víz áldásos hatása mellett riasztó jelenségeket is tapasztalnak a Tisza II. vízlépcső öntözőrendszerének térségében: megemelkedett a talajvízszint, fenyeget a termőföld szikesedésének a veszélye, s olyan területeken is megjelent a belvíz, ahol erre korábban nem volt példa. A Szolnok Megyei Tanács ezért kezdeményezte egy mérő, értékelő és irányító szervezet létrehozását. Ez megtörtént, s kidolgozták a vizsgálati programot. Az ellenőrzést a debreceni Agrártudományi Egyetem karcagi kutatóintézete hangolja össze, s az idén kezdődő munkában részt vesz a Közép-tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a megyei növényegészségügyi és talajvédelmi állomás, a megyei tanács mezőgazdasági osztálya, és valamennyi, a témában érdekelt öntözőgazdaság.
A program célja, hogy időben kimutassák a talajban jelentkező kémiai, fizikai változásokat, kidolgozzák az öntözés károsító hatásainak megelőzését, illetve elhárítását szolgáló meliorációs és agrotechnikai eljárásokat, s a teendőket a térségek, a gazdaságok szintjére bontva jelezzék. A körültekintő ellenőrzést az is indokolja, hogy a 2000-ig szóló megyei öntözésfejlesztési program a mostani 70 ezer hektárral szemben 123 ezer hektár föld mesterséges csapadékpótlását irányozza elő, a jelenleginél tehát lényegesen nagyobb területet fenyeget a termőföld károsodásának veszélye. A víz hasznosítása a térségben viszont nélkülözhetetlen, mivel évek óta ismétlődik az aszály. Az öntözés hasznát az elmúlt év példái is igazolják: a legkorszerűbb berendezésekkel öntözött 27 ezer hektárnyi területről a szárazság ellenére kiemelkedő kukorica-, cukorrépatermést takarítottak be. A Tisza II. ellenőrző vizsgálati programja az első ilyen lesz hazánkban, ezért a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium anyagilag is támogatja, magára vállalva a megvalósítást követő két esztendőben fölmerülő költségeket. A talajvédelmi tapasztalatokat az ország más területein is hasznosíthatják. (MTI)
1989. február 19., vasárnap 19:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|