|
|
|
|
|
|
|
|
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
|
|
|
|
|
Petíció az Országgyűléshez az alternatív katonai szolgálatról
|
1989. január 9. hétfő - Az alternatív katonai szolgálat bevezetéséről, illetőleg a fegyveres szolgálatot megtagadó elítéltek ügyének felülvizsgálatáról intézett petíciót az Országgyűléshez több alternatív szervezet.
A Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózata Kör, a FIDESZ, az Inconnu s más csoportok képviselői hétfőn benyújtották kérelmüket az Országgyűlés Sajtóirodáján. Faragó András, a Sajtóiroda vezetője válaszában elmondotta, hogy a beadvány nyitott kapukat dönget: a kedden folytatódó országgyűlési ülésszakon tárgyalják az alkotmánymódosítást, amelynek egyik pontja az állampolgárok általános honvédelmi kötelezettségéről szól. Ha a módosítások - amely a társadalmi viták, és az alternatív szervezetek eddigi felvetéseit követően mostani formájában lehetővé tenné majd a polgári szolgálatot -, elfogadják, akkor nyílik mód arra, hogy a kérdést törvényben is szabályozzák. Kiemelte, hogy november közepétől gyorsított ütemben folyik e törvénytervezet előkészítése. Február közepéig tervezett elkészítése után lesz majd lehetőség további társadalmi vitára. Az így kialakított, megvitatott tervezetet megtárgyalja a kormány, s azt követően kerülhet az országgyűlési képviselők elé. Faragó András elmondotta azt is, hogy az ügyrend szerint a petíciót továbbítja az Országgyűlés elnökének, s ő fog annak sorsáról dönteni. A fegyveres szolgálatot megtagadók jelenlegi büntetésének mérséklését vagy elengedését nem az Országgyűlésnél, hanem a büntetéseket elrendelő szerveknél kell egyéni kérelemmel kérvényezni - tette hozzá. (MTI)
1989. január 9., hétfő 16:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|