|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy héttel a blokád után - Közvélemény-kutatás
"... a bizalmi válság nem terjedt ki az egész hatalmi apparátusra:
miközben az emberek nagy része úgy látja, hogy a válságban érintett
miniszterek nem állták meg a helyüket, túlnyomó többségük kedvezően
ítéli meg a rendőrség szerepét.
A felmérés során a megkérdezettek legnagyobb része, 63 százaléka
a kormányt tette felelőssé a konfliktus kirobbanásáért. 19
százalékuk egyaránt hibáztatta a kormányt és a taxisokat, és csak 10
százalékuk marasztalta el pusztán a fuvarozókat. "
BBC, Késő esti Panoráma:
Orbán-interjú
" A helyzet a következő: a Fidesz az MDF-kormányba nem megy be.
Még ha be akarnánk menni, akkor sem volna erre
lehetőség, mert nem várható a kormány átalakítása, tehát koalíciós
szélesítésre nem fog sor kerülni. Ez a dolog egyik oldala. A dolog
másik oldala, hogy mindig van valami aktuális ügy, ami miatt
előkerül ez a kérdés. Az aktuális ügy most éppen a budapesti
főpolgármester és alpolgármesterség kérdése."
|
|
|
|
|
|
|
Javult a tv-adások vételi lehetősége Észak-Magyarországon
|
1990. december 25., kedd - Részben saját fejlesztésben,
részben pedig az érintett települések lakóinak, intézményeinek
segítségével a Magyar Műsorszóró Vállalat emődi üzemigazgatósága
átjátszó adókat telepített Észak-Magyárországon a hegyvidéki
települések tv-vételi lehetőségeinek javításra. Az elkészült
egységek már megkezdték, illetve rövidesen megkezdik a
próba-szórást.
Ilyen, távirányítással működő adó áll a zempléni Erdőbénye határában, amely a TV-1 műsorát a 40-es, a TV-2 műsorát pedig az 51-es csatornán sugározza. Az ugyancsak a Zempléni hegységbe, Füzérradványba telepített átjátszó adó az 1-es műsort a 32-es, a 2-es műsort a 37-es csatornán teszi nézhetővé a környék lakói számára. Az említetteken túl Fóny és Abaújszántó községekben is - még az idén szilveszterre - lehetővé válik mindkét magyar adás jó minőségű vétele. A műsorszóró vállalat jövő évi tervei között úgynevezett gerincadók építése szerepel még Aggtelek és Fehérgyarmat térségében. (MTI)
1990. december 25., kedd 10:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|