|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy héttel a blokád után - Közvélemény-kutatás
"... a bizalmi válság nem terjedt ki az egész hatalmi apparátusra:
miközben az emberek nagy része úgy látja, hogy a válságban érintett
miniszterek nem állták meg a helyüket, túlnyomó többségük kedvezően
ítéli meg a rendőrség szerepét.
A felmérés során a megkérdezettek legnagyobb része, 63 százaléka
a kormányt tette felelőssé a konfliktus kirobbanásáért. 19
százalékuk egyaránt hibáztatta a kormányt és a taxisokat, és csak 10
százalékuk marasztalta el pusztán a fuvarozókat. "
BBC, Késő esti Panoráma:
Orbán-interjú
" A helyzet a következő: a Fidesz az MDF-kormányba nem megy be.
Még ha be akarnánk menni, akkor sem volna erre
lehetőség, mert nem várható a kormány átalakítása, tehát koalíciós
szélesítésre nem fog sor kerülni. Ez a dolog egyik oldala. A dolog
másik oldala, hogy mindig van valami aktuális ügy, ami miatt
előkerül ez a kérdés. Az aktuális ügy most éppen a budapesti
főpolgármester és alpolgármesterség kérdése."
|
|
|
|
|
|
|
MDF-sajtótájékoztató
|
1990. december 20., csütörtök - A Magyar Demokrata Fórum Elnöksége saját soraiból héttagú ügyvezető testületet választott a napi teendők intézésére. Ennek élén Horváth Balázs áll, ügyvezető alelnökként. Az általános alelnök Furmann Imre lett. A három alelnök: Farkas Gabriella, Csengey Dénes és Szabó Tamás. E tisztségviselők két évre kapták a megbízatást. Az elnökségi további két tagja félévente változik. Most Csurka István és Szabó Iván kapott helyet az ügyvezető elnökségben, feladatuk azonban még nem tisztázott. Az ügyvezető elnökség létrehozását bejelentő csütörtöki sajtótájékoztatón Horváth Balázs első helyen említette az MDF Bem téri központja munkájának megújítását. A központ szervezeti és működési szabályzata január első hetében készül el. Alapvető szempont, hogy az immár ,,legendás hírű,, centrum folyamatosan működjék. Olyan struktúrát kíván kialakítani az elnökség, amelyben az MDF helyi szervezetei hangsúlyosabb szerephez jutnak. (MTI)
1990. december 20., csütörtök 12:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|